Párkeresés

"A parketten szavak nélkül kifejezhetjük az érzéseinket!" - Táncoktatással csajozna a kettős transzplantált TikTok-sztár

Kóré Károly

Létrehozva: 2024.01.12.

Táncolni tanítaná leendő barátnőjét a többszörös szervátültetett Siklós Csaba. A TikTok-sztár már több videót is közzétett a csatornáján, melyeken bonyolult, de szerinte bárki által elsajátítható mozdulatokat mutat be.

Mint arról a Borsban már többször olvashattál, a 34 éves Siklós Csaba csupán öt hónapos volt, amikor kórházba került egy súlyos vesemedence-gyulladás miatt. Közel másfél évet töltött a gyógyintézményben, az orvosok minden igyekezete ellenére ezután is egymás után jelentkeztek a problémák. 14 évesen felkerült a donorváró listára, miután megállapították: a mája és a veséje is bármikor leállhat. Akkoriban minden nap úgy kelt fel, hogy nem tudhatta, megérkezik-e a várva várt telefonhívás, amiben értesítik, hogy azonnal rohammentőt küldenek érte Tiszakeszire, hogy felszállítsák a kettős szervátültetésre a fővárosba. Tíz évet élt ebben a bizonytalanságban, az operációt végül 2014-ben elvégezték. Csaba azóta gyógyszereken él, hiszen meg kell akadályozni a szervek kilökődését. Időközben cukorbeteg is lett, ezért naponta többször is inzulin-injekciót kell magának beadnia.

Tánc közben szabadnak érzi magát a 34 éves férfi.  Fotó: VT

Sok szenvedés jutott nekem az életben, de hálás vagyok Istennek, hogy élek. Nem panaszkodom, hiszen a fizikai és lelki fájdalmak is megerősítettek. Az igazság szerint sosem mondtam le az életről. Még akkoriban sem, amikor a legnagyobb kínok gyötörtek. 2012-ben még táncos bizonyítványt is szereztem, miután két évig tanultam különböző modern stílusokat

 – mesélte Csaba, aki vallja, hogy a tánc az neki, mint másnak az éneklés.

@csabisiklos

cigány tánc part 3,🥳😇

♬ eredeti hang - GYPSY MUSIC

A mozdulatok lehetőséget adnak az önkifejezésre, miközben általuk szabadnak is érzem magamat. Tánc közben igazán önmagamat adom, nem játszom hamis szerepet

 – mondta vidáman a férfi és elárulta, hogy nála a tánc a vízszintes vágyak függőleges kivetülése, és ha lemegy a diszkóba Tiszakeszin, gyakran körbeállják a többiek, hogy megcsodálják a különleges technikáját.

Csaba nyitott a szerelemre.  Fotó: VT

Csaba néhány évvel ezelőtt zárta le legutóbbi párkapcsolatát, miután mélyen csalódott az akkori kedvesében. Már nyitott egy új szerelemre.

Annak örülnék a legjobban, ha a leendő barátnőmmel is tudnék együtt táncolni, hiszen a parketten szavak nélkül is kifejezhetjük egymásnak az érzéseinket!

 - magyarázta Csaba.

A férfi egyébként egy TikTok-csatornát is működtet, ami több mint tízezer követővel büszkélkedhet. Néhány hete úgy döntött, hogy táncolni hívja hölgy rajongóit.

- Az sem baj, ha valaki még nem igazán boldogul a bugizással, szívesen megtanítom! A legjobban annak örülnék, ha a kezdeti barátságból egy komoly párkapcsolat is kialakulna, hiszen nem jó az embernek egyedül lennie – fedte fel célját a fiatal férfi. 

Aki szívesen megismerkedne Csabával, és örömmel elmenne vele táncolni, itt jelentkezhet.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek