Betegség

Túl sokat pislogott a 4 éves kisfiú, szülei összeestek a diagnózis hallatán

B.

Létrehozva: 2023.12.06.

Találtak valamit a gyerek agyán.

Olyan sűrűn pislogott egy kisfiú, hogy az édesanyja azonnal tudta, valami nincs rendben. A 38 éves Lisa Callaghan elmondta, hogy sürgősen időpontot foglalt egy magánorvoshoz, aki MRI-t végzett a most 6 éves Vardenen. Az édesanya rosszul lett, amikor kevesebb, mint 48 órával a vizsgálat után felhívtak, és azt mondták neki: találtak valamit a gyerek agyán.

halál, haldokló, haldoklás, kórház, halálos ágy, Shutterstock 728924656
Fotó: sfam_photo / Shutterstock

Varden négy éves volt, amikor agydaganatot diagnosztizáltak nála, majd meg is kellett műteni.

Nagy megkönnyebbülés tudni, hogy a legrosszabbnak vége

- fogalmazott az édesanya. Varden most hatéves, családja pedig egy Mikulás-futást szervezett, hogy pénzt gyűjtsenek az agydaganat-kutatás támogatására és felhívják a figyelmet a betegség tüneteire.

Igazán megdöbbentett, hogy milyen kevés finanszírozást fordítanak az agydaganat-kutatásra, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a betegség hány fiatalt érint

- idézi Lisát a Mirror.

Hozzátette, ha a fiát hamarabb küldték volna vizsgálatokra, akkor még kezelhetőbb állapotában elkapták volna az agydaganatát. 

Ezért úgy gondolom, hogy nagyon fontos, hogy a háziorvosok felhatalmazást kapjanak a beutalásra

- emelte ki az édesanya.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek