Veretlenül csoportelső a magyar válogatott, van, akinek ez másfél milliót jelentett

Montenegró
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 21. 11:40 / FRISSÍTÉS: 2023. november 21. 12:17
Bíztak a sportfogadók a magyar válogatottban, sokan fogadtak a csoportelsőségre. Szoboszlaiék pályára lépése bizonyult az egyik legnépszerűbb eseménynek a Tippmix-en, a 3-1-es győzelem a Tippmixen és a Tippmixprón fogadók jelentős részét is elégedetté tehette.

Magyarország válogatottja már nagyobb nyomás nélkül léphetett pályára vasárnap Montenegró ellen, ugyanakkor a csoportelsőség megszerzésének volt még jelentősége a kontinenstorna sorsolásának szempontjából is. A vendégek az első félidőben vezetést szereztek, de a szünet után Szoboszlai Dominik duplázott, majd a hajrában Nagy Ádám is betalált, így kialakítva a 3-1-es végeredményt. A Tippmixen megtett fogadásokat tekintve az „1X2” soron 63 százalékos, az „1X2 + Mindkét csapat szerez gólt” soron 77 százalékos, a „Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5” soron 96 százalékos, a „Pontos végeredmények” soron pedig 65 százalékos lett a helyes tippek aránya, és azok a fogadók is ünnepelhettek, akik Szoboszlai Dominiktől gólt vártak a találkozón.

Fotó: Szerencsejáték Zrt

Marco Rossi együttese tehát megszerezte a csoport első helyét, amire a vonatkozó outright fogadási lehetőség kapcsán korábban akár 2,80-as oddsért is lehetett tippelni, majd a záró szorzó már 1,14-es volt. Az ezen a piacon megtett fogadások 63 százaléka érkezett arra, hogy Sallaiék mindenkit maguk mögé utasítanak az ötösben.

Természetesen nem csak az eddig felsorolt fogadási lehetőségek keltették fel a fogadók érdeklődését, a vasárnapi mérkőzés a Bulgária – Magyarország selejtező mellett a 46. hét egyik legnépszerűbb eseménye volt a Tippmixen. Pazar tippsorokban sem volt hiány, egy fővárosi Tippmix-játékos például úgy jegyzett milliós nyereményt, hogy 3/4-es és 2/4-es kombinációban is megjátszott szelvényén 14,00-s odds mellett a Magyarország – Montenegró találkozó pontos, 3-1-es eredményét is eltalálta.

Volt olyan nagykőrösi fogadó is, aki tökéletesen tippelte meg, hogy a magyar válogatott a szünetben hátrányban lesz, de végül megnyeri a mérkőzést, illetve emellett arra is hibátlanul érzett rá, hogy a Szerbia – Bulgária csoportmeccsen a félidei hazai vezetést követően a végeredmény döntetlen lesz. Mindez 500 forintos tétre 377 ezer forintos nyereményt jelentett számára.

A Tippmixpro egyik új funkciója, a Fogadáskészítő hamar nagy népszerűségre tett szert az online fogadók körében, hiszen így egy meccsre kötéstiltás nélkül is lehet tippeket leadni. Volt olyan játékos, aki a Fogadáskészítőt használva, 20 ezer forintos tétre 1 millió 407 ezer 600 forinttal lett gazdagabb.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.