Jóslat

Megszólalt az élő Nostradamus: világvégi állapotokba kerülünk 2023 végén

K.B.

Létrehozva: 2023.11.20.

Módosítva: 2023.11.20.

A látnok már korábban is tett meredek kijelentéseket.

Az élő Nostradamusként emlegetett Athos Salomé borzasztó jóslatokat hozott nyilvánosságra. A médium szerint ugyanis a 2023 év fájdalmainak - amelyben voltak már földrengések, háborúk, és rengeteg katasztrófa - közel sincs még vége. Athos szerint még néhány természeti csapásra számítanunk kell a 2023-as év végén is. Ez azért is ijesztő, mert a médium korábban a királynő halálát, a Covidot, és a Titan tragédiáját is előre látta.

EXCLUSIVE: Mystic who 'foresaw Covid and Queen's death' makes grim Titanic sub prediction...

A látnok globális problémákra figyelmezteti az embereket, azonban rámutatott, hogy nem akar pánikot kelteni, sőt néhány látomása még meg is változhat az idő alakulásával. Viszont azt leszögezte, hogy figyelmeztetéseire arra szolgálnak, hogy az emberek összefogjanak a természeti katasztrófák ellen.

Azt akarom, hogy a jóslataim motivációul szolgáljanak arra, hogy összefogjunk és előtérbe helyezzük egymás jólétét. A kormányzati és a polgári együttműködés csodákra lenne képes

 - kezdte bevezetőjében az élő Nostradamus a DailyStarnak.

Vulkánkitörések

Athos elsőnek azt mondta, hogy az év végén elkezdődnek aktiválódni a vulkánok világszerte. A kijelentésében pedig az a szomorú, hogy Európában már két vulkán környékén is vésztervet készítettek a szakértők az aktivitásuk miatt...

Viharok, ciklonok, és hurrikánok

A médium szerint egyre gyakrabban fognak az óceánok felől brutális erejű viharok és hurrikánok érkezni a vízparti országokba, mint a Fülöp-szigetek, Délkelet-Ázsia vagy éppen Thaiföld.

Más országok sincsenek biztonságba a víztől

Athos szerint Brazíliában a Gangesz folyó fog kiönteni a medréből és ez árvizeket fog okozni. Vietnámban a Mekong folyó deltájára figyelmezteti az embereket. Hosszútávú előrelátásaiban pedig azt is jelzi, hogy a jégsapkák olvadásától Hollandia, vagy éppen Amerika legnépszerűbb városa New York sincs biztonságban. Ezek egy esetleges olvadásnál könnyen a víz alá kerülhetnek.

Károly királynak is vigyáznia kell magára

Bár legfrissebb jóslatában a király nem említette korunk Nostradamusa, de idén már több jóslatában is jelezte, hogy a királynak vigyáznia kéne magára, ugyanis hatalmas veszélyben van. Athos szerint ugyanis III. Károly királynak prosztata problémák miatt mehet tönkre az egészsége néhány éven belül. A brazil médium szerint ezért az uralkodónak oda kéne figyelnie az egészségére, ha hosszan akar még királykodni.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729722_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes lény csapott le a nagy fehér cápára, kiette a máját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22516_resized.jpg?avcount=1701542411
origo.hu

Ezekkel a csapatokkal már biztos játszik a magyar válogatott az Eb-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729656_auto_resized.jpg
life.hu

Önállóság, példamutatás, kötelességtudat: Karikó Katalin így nevelt olimpiai bajnokot lányából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730859_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zsákutcába jutottak a tűzszüneti egyeztetések Izrael és a Hamász között + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729561_auto_resized.jpg
ripost.hu

Eltemették Galambos Erzsit, fotókon a búcsúztatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729051_auto_resized.jpg
vg.hu

Ítéletidő Németországban - Lezárták a müncheni repülőteret, a vonatok sem közlekednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22508_resized.jpg?avcount=1701542411
origo.hu

Őrjítően szexi, átlátszó fehérneműben Vasvári Vivien - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730074_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. december 3.: Nagyon meghitt lehet az első adventi vasárnap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730045_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Könyörögtem az orvosoknak, hogy segítsenek" – elhajtották a dokik az agydaganatos kislány anyukáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22338_resized.jpg?avcount=1701542411
life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728877_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A nézők már most tudják: ő lesz a Dancing with the Stars idei győztese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701542411
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/7OXLyc-LnrUlNPY01EOlwxQMHVNyQYDxBVPUZdddkxE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmZmE1NTEwZjA1ZTQ0NGU5OWUzNzY5MjUyOTBhYzVj.jpg
Tragédia

Szülés után egy nappal hunyt el egy egészséges anyuka: "Tudnom kell, hogy mi történt a lányommal!"

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/YqwHrmlZS3e2Fm3mQmHBJlTePcQcOmHbLnXsuO_nA5g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc1YzgxZGY0ZWQ3NTQwNDU5NTA1MjM0ZWI1ZGNlM2Fh.jpg
Videó

Mennyibe kerülne Ukrajna uniós tagsága, és kinek kellene ezt kifizetni?