tragédia

A nagymama hat unokája égett el élve a gyújtogatásban: "hagynunk kellene békében nyugodni a gyerekeket"

Létrehozva: 2023.11.19.

Szörnyű fordulat az ügyben.

Elveszteni egy gyermeket leírhatatlan fájdalom. De nemcsak a szülőknek, a nagyszülőknek is vigasztalhatatlan veszteség ez, hiszen minden idős ember álma az, hogy unokái nyüzsgésével körülvéve élhesse le utolsó évtizedeit. 13 évvel ezelőtt azonban rettenetes eset történt, amelynek következtében egy nagymama egyszerre hat unokáját vesztette el. Most pedig csúnya csavar derült ki. 

tűz, lángok, égés
Elevenen égtek el a gyerekek / Fotó: Unsplash.com

2012-ben attól volt hangos a világsajtó, hogy három középkorú férfi vad gyújtogatásba kezdett az angliai Allentonban, amelynek rettenetes következményei lettek. Egy ház ugyanis kigyulladt, és a benne lévő hat gyermek halálra égett. A nagymama, aki hat unokáját veszítette el, azóta sem tudja feldolgozni a történteket. Akkor a tettesek, a 42 éves Mosley és Mairead 17 évet kapott, a 67 éves Mick pedig életfogytiglani börtönbüntetését tölti. 

Hat gyermek lelte halálát

A rettenetes gyújtogatásban hat gyermek hunyt el: a 13 éves Duwayne , a 10 éves Jade , a 9 éves John, a 7 éves Jack, a hatéves Jesse és az ötéves kis  Jayden. 2013-ban a három gyilkost börtönbüntetésre ítélték, sajnos azonban a család most nehézségekkel találkozott szembe. Maireadot ugyanis 2020-ban szabadlábra helyezték óvadék ellenében, most pedig azzal kapcsolatban tárgyalnak, hogy Mosley-t is elengedik. Ezen a nagymama felháborodott. 

 

Rács mögött kell maradnia Mickkel együtt, ahová való. Senki nem mondta el nekem, hogy kiengedik, és szerintem nem lenne szabad visszaengedni Derbybe. Hagynunk kellene  békében nyugodni a gyerekeket

- nyilatkozta a megtört nagymama, amit a Mirror írt meg. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/9hQhWI1Spp2200bkItXFonRjbOWBZAyEKoWkkH9P6ck/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5MjlhZWQxOGE4OTQ4YTk5ZmRiZmE5YzRjNjMzOTBk.jpg
Ezt ne hagyd ki!

"Ez már abszurd" – felmentésért fellebbezett a gyermekgyilkos Bradács Katalin ügyvédje

Erre hivatkozik a védő.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729723_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási győzelemről tett bejelentést Oroszország, eldőlhet a háború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22496_resized.jpg?avcount=1701538812
origo.hu

Tóth Vera mindent elmondott a húga válásáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16727799_auto_resized.png
metropol.hu

Kritikus állapotban került a Honvédkórházba a magyar zenész, csodaként éli meg, hogy túlélte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730579_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Folytatódnak az ellenzéki belharcok Zuglóban + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729561_auto_resized.jpg
ripost.hu

Eltemették Galambos Erzsit, fotókon a búcsúztatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729467_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Karácsony Gergely zavarában köpni-nyelni sem tudott, mikor Tordai Csabáról kérdezték + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728461_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ilyen végighajtani a világ egyik leglélegzetelállítóbb útján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729510_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megkezdődött Galambos Erzsi temetése, így búcsúztatták a színészlegendát – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22338_resized.jpg?avcount=1701538812
life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728877_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A nézők már most tudják: ő lesz a Dancing with the Stars idei győztese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701538812
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/YqwHrmlZS3e2Fm3mQmHBJlTePcQcOmHbLnXsuO_nA5g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc1YzgxZGY0ZWQ3NTQwNDU5NTA1MjM0ZWI1ZGNlM2Fh.jpg
Videó

Mennyibe kerülne Ukrajna uniós tagsága, és kinek kellene ezt kifizetni?

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/Ey6cyXHlNzklTQ18-pUvQq_8CVSIaY9NI7ehQTh7Uc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzY2MzMDE4NmNkNDRjNjFiM2UyMjEwMDU5M2E1Zjhm.jpg
Szeretet

"Igyekszik jó kislány lenni" – másokon segít a halva született Dorci és családja