Az első jelentések még öt halottról szóltak, később a tűzoltóság ezt úgy pontosította, hogy három ember vesztette életét, egy sérültet válságos állapotban szállítottak kórházba, több embert pedig még keresnek – írja az MTI.
A tűzoltóság tájékoztatása szerint a munkások a nyolcadik emeletről zuhantak az állványzattal együtt egy liftakna legmélyére. A törmelék az alagsortól a második emeletig ér, ami nagyon megnehezíti a mentést.
Mintegy hetvenen dolgoznak a törmelékek alatt rekedt emberek kimentésén. A tűzoltóság nem bocsátkozott találgatásokba a baleset okát illetően, a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a történteket. A mentésben dolgozók és a szemtanúk támogatására lelki tanácsadók érkeztek a helyszínre, és megalakult egy válságintervenciós stáb is.
A baleset a rekonstrukció alatt álló egykori kikötő területén, HafenCity negyedben történt, az Überseequartier nevű építkezésen, ahol lakó- és irodaházak, vendéglátóipari és bevásárlóközpont, új hajóterminál létesül Németország második legnagyobb városának egyik legnagyobb építési projektje keretében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.