Búcsú

Szívszorító: pár nappal legjobb barátja után temetik el Róbertet, a hős családapát

Létrehozva: 2023.10.12.

A két férfi akkor fulladt a tengerbe, amikor gyermekeiket mentették. Öt nap különbséggel helyezik őket végső nyugalomra.

Bár álomnyaralásnak indult, rémálom lett a vége két magyar család olaszországi utazásának szeptemberben. Mint azt megírtuk, az N. és a K. család testi-lelki jóbarátokként együtt indultak el a mesés Rosignanoba, ahol a térség egyik legcsodásabb partján élvezték a mediterrán napsütést. 

A két hőst öt nap különbséggel helyezik végső nyugalomra   Fotó: Pixabay

A két családapa, N. Róbert és K. Ervin éppen a gyerekekkel játszottak bent a vízben, amikor érezték: erősebb áramlat közeledik feléjük, az időjárás pedig hirtelen viharossá fordult. 

A két férfi nem habozott, azonnal cselekedett: gyorsan a partra menekítették gyermekeiket. 

Az áramlat azonban pillanatok alatt olyan hevessé vált, hogy bár a kicsiket még sikerült a biztonságot nyújtó fövenyre juttatni, ők maguk már nem tudtak kijutni az egyre háborgóbb tengerből: a hullámok elkapták Ervint és Róbertet, majd több száz méterre sodorta az apákat a parttól. A víz mellett a család azonnal sikoltozni kezdett és segítségért kiáltottak, az olasz hatóságok pedig a fokozódó vihar és az egyre háborgóbb tenger miatt mentőhelikoptereket és csónakokat is bevetettek a két férfi megmentésére. Azonban már hiába: bár egyiküket azonnal, másikukat pedig negyven percen belül megtalálták, életüket már nem lehetett megmenteni. 

A történtek után a két család teljesen összeomlott, a barátok és az ismerősök szintén gyászba borultak. Elmondásuk szerint mind Ervin, mind pedig Róbert csodálatos családapa volt, akik példásan nevelték gyermekeiket: Ervin és felesége, Heni három fiút és egy lányt, míg Róbert és neje, Cecília egy fiút és egy lányt neveltek nagy szeretetben. 

Hozzátették, hogy mind a két férfi a családjáért élt, így nem meglepő, hogy életük utolsó másodperceiben is imádott gyermekeik sorsa lebegett a szemük előtt. 

Mint azt megírtuk, Ervin holttestét hazaszállították Olaszországból, és egy Bács-Kiskun vármegyei temetőben helyezték örök nyugalomra. Információink szerint már Róbert holttestét is Magyarországra szállították és barátja után öt nappal őt is örök nyugalomra helyezik. Úgy tudjuk, hogy családja mindenkitől azt kérte: csupán egy szál virágot vigyenek a szertartásra. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/gpTIeb9EvcM3kjQUZr_TgCVwtY2tfqLCF0SeFykS3U0/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JkNDFlYzQ2YzhjZTRlZGE5ZWJkNTkwOWVjMDczMzVl.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Szívszorító: így helyezik végső nyugalomra a hős magyar családapát, Ervint

A tengerbe fulladt férfi holttestét Olaszországól szállították haza.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16994488_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai hírek érkeztek Bruce Willis állapotáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25423_resized.jpg?avcount=1709043614
origo.hu

Lecserélte táncospárját Tóth Gabi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16992411_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Robban a cukiságbomba: csodás családot alkot Krausz Gábor, Mikes Anna és Hannaróza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16995127_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magába szívta a gyógyszert, fújhatja az olimpiai szereplést a vízilabdázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16993223_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennyi volt, vége a nagy szerelemnek: szakítottak Beckhamék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16995131_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Menőzött egyet a Szu–34-es orosz pilótája miután ledobta a bombát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25422_resized.jpg?avcount=1709043614
origo.hu

Észak-Korea beléphetett a háborúba, minden jel erre mutat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16995506_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Az összes vásárlót érinti az Aldi újítása: titokban lépett a cég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25385_resized.jpg?avcount=1709043614
life.hu

A tartós megoldás: a hüvelyflóra regenerálása a mindennapokban (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25391_resized.jpg?avcount=1709043614
origo.hu

Így válasszunk műfüvet! Közel 40 százalékkal nőtt a műpázsitot választók száma ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25152_resized.jpg?avcount=1709043614
life.hu

Nem csak a tűrőképességeden múlik, hogyan éled meg a havivérzéssel és a PMS-sel járó fájdalmakat (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25249_resized.jpg?avcount=1709043614
kviz.mandiner.hu

Ezzel a játékkal most e-book olvasót vagy akár repülőjegyet is lehet nyerni!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/W_7OeYtdjiXM2lOti92yETzgHiDPpYadOtmH6Bup1D4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJmM2QxYWY0MGE2YzRjOGFhMTJkZGUyYzYxZmM4NWZm.jpg
Győri villanyszerelők

Megfagyott a levegő a tárgyalóteremben: nem várt fordulat történt az eltűnt győri villanyszerelők ügyében

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/QkW1WKhFy80WqsLCm9wivfOrMjJ7myqgTsjgyzYjstQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhOGIyNzBmOGNhYzRjZTQ5Yjg1YTJkMGZkZDkzZWEz.jpg
Beszéd

Megválasztotta köztársasági elnökké Sulyok Tamást a parlament