Óriásit bukott a piti magyar tolvaj, ez lett a veszte

játékterem
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 10. 14:00
Több száz eurót sikerült ellopnia a szerencsés tolvajnak.

Magyar állampolgárt kergettek a rendőrök a felvidéki Révkomromban. A férfi az egyik asztalról észrevehetetlenül ellopott egy pénztárcát. A tolvaj dörzsölhette a markát, ugyanis a tárcában 700 eurót, vagyis majdnem 300 ezer forintot talált. A hirtelen jött meggazdagodás után viszont hamar elhagyta őt a szerencséje.

A férfi hamar eljátszotta a lopott pénzt  Fotó: Pexels

A lopás után azonnal elviharzott az étteremből. Csak pár perccel később tűnt fel a pénztárca tulajdonosának, hogy valaki meglógott a pénzével. Azonnal értesítették a rendőrséget, amely pedig két járőrrel kezdte keresni a feltételezett elkövetőt. Több helyre is benéztek, reménykedve, hogy megtalálják a tolvajt. Végül az egyik helyi játékteremben sikerült elkapniuk. Az étteremből ugyanis kaptak egy fotót, és az alapján odabent felismerték a fickót. Igazoltatták, kiderült, hogy az illető egy 31 éves magyar állampolgár.

A tolvaj férfi nem próbált meg kifogásokat keresni, szinte azonnal beismerte tettét, de azt állította, a pénzt már el is játszotta. Ezután pedig megpróbált kereket oldani a rendőrök elől, de azoknak szerencsére sikerült hamar elkapniuk. A járőröknek végül kényszerítő eszközöket is be kellett vetniük, mivel a tolvaj ellenállt az őrizetbe vételnek. Beültették a rendőrautóba és meg se álltak vele a kapitányságig, ahol a megkezdett hivatalos büntetőeljárás keretén belül eljárást indítottak ellene.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.