Felkavaró jelenetek játszódtak le a Pest vármegyei Érden a Budai úton egy társasháznál – tudta meg a Bors. Információink szerint szerdán egy fiatal nő kiugrott a harmadik emeletről, ám szerencsére túlélte. A helyiek közül többen végignézték a zuhanást.
Sokkot kaptam a látványtól
– kezdte lapunknak A. Éva.
- Ennél a társasháznál több üzlet is van, én is az egyikből jöttem ki éppen, amikor megláttam, hogy kiesett az emeletről egy nő. Ezután pedig egy hatalmas puffanást lehetett hallani. Többen is voltunk ott a környéken, szerintem sokan telefonáltak a mentőknek…
A helyiek szerint a fiatal nő és a párja összeveszett, majd az asszony hirtelen az erkélyhez lépett és levetette magát.
Úgy tudom, hogy azért akart öngyilkos lenni, mert veszekedtek a párjával
– folytatta Éva.
- Itt a helyiek azt mesélték, hogy azért volt egy kis italozás is, ami lehet, hogy rátett még egy lapáttal erre a szörnyű elhatározásra. Végül túlélte, mert amikor kiértek a mentők, még ott ápolták. Illetve a párjával is beszélt pár mondatot. Elvileg féltékenység miatt tette ezt magával a nő… - zárta.
Ha segítség kell: Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.