csillogás

Emlékszel még a hatéves szépségkirálynőre? Így néz ki most

Létrehozva: 2023.08.19.

Hatéves koráig több mint 300 szépségversenyt nyert meg.

Bár hazánkban nem dívik túlságosan a kisgyerekek szépségversenyekre járatása, az Amerikai hóbortról készült sorozatot azért Magyarországon is vetítették, ráadásul nem kis sikerrel. A Toddlers & Tiaras című músor hazánkban is sokakat kötött a képernyő elé, amelynek egyik főszereplője a kis Eden Wood volt. A gyönyörű kislánynak akkoriban minden vágya az volt, hogy hercegnő lehessen, édesanyja pedig ezt nem kívánta megtagadni tőle. Versenyekre kezdte járatni, mesés sminkeket és frizurákat csináltatott neki. Még hatéves sem volt, de már roskadozott a póthajtól és a műkörmöktől, a különféle ruhakölteményekről pedig ne is beszéljünk. Sokan támadták az édesanyát, amiért kitette ennek gyermekét, de nézzük meg, hogy van most a kislány! 

Ki ne emlékezne a hatéves szépségkirálynőre? / Fotó: Instagram

A kis Eden 2005-ben született, és még meg sem tanult beszélni és járni, ő máris a kifutókon találta magát. Édesanyja nagyon hamar meglátta benne azt, ami a sztárt sztárrá teszi, és úgy gondolta, azért született Eden, hogy csilloghasson. Ezért már babakorában jöttek a sminkek, a miniruhák és a póthaj, emiatt azonban sokan támadták a szülőket. A kis Eden gyerekkorában mindent beleadott, ám nemrégiben felreppent a pletyka, miszerint anyja energiaitalokkal tömte, hogy lendületben tartsa a versenyekre. 

Az anyja több interjút is adott. Elárulta, hogy nem fél attól, hogy a kislánya egy napon rossz útra tér a sikerek miatt, mert szigorú neveltetésben részesül, ezért két lábbal áll a földön. Sejtelme beigazolódott: a lány jelenleg 18 éves, és nem rugaszkodott el a valóságtól. Annak ellenére sem, hogy 2013-ban a fáma arról szólt, hogy Edent anyja verte és verbálisan bántalmazta, ezért nyolcéves korában pszichológus vette kezelésbe. 

Eden később elismerte, hogy az anyja olykor erőszakosan viselkedett és túlzásba vitte a versenyeztetést. Felnőtt fejjel a saját lábára állt. 10 éve otthagyta a kifutók világát, manapság pedig céltudatosan halad a saját útján. Leérettségizett és modellkedni kezdett. Meghatározó influencer szeretne lenni, és igen jó úton is halad, hiszen már 75 ezer követője van - írja a DailyMail.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758946_auto_resized.jpg
origo.hu

Egyre szánalmasabban szerepel a világ legtöbbet költő focicsapata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22809_resized.jpg?avcount=1702262710
origo.hu

Emily Ratajkowski tangában mutogatja a fenekét - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hajszálnyival nyert: ő a Sztárban sztár leszek! győztese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759802_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Izrael és a zsidók ellen fordult a korábbi áldozati kultúra + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758377_auto_resized.png
metropol.hu

Óriási fordulat, Szoboszlait kritizálta a Liverpool edzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759647_auto_resized.png
hirtv.hu

Célpont: Gengszterfilm az I. kerületben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22810_resized.jpg?avcount=1702262710
origo.hu

Csak egy öv takarja Tolvai Reni feszülő, érett óriásmelleit - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757212_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez az amit nem szeretnénk hallani utasként: rosszul lett a levegőben a Ryanair pilótája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758362_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiakadtak Szoboszlai rajongói; elmondta róla a véleményét a Liverpoolból repült sztár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Heti Top: Kiderült a titok Stana Alexandráról, lebukott Hunyadi Donatella és táncpartnere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759460_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ilyen még nem történt a Sztárban sztár leszek!-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702262710
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/UBveBTe0xyzdE_CSrERvGtvBQYLqZ41W8y35kZo5mmM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ4MzkwNzY1MmE5NjQ2ZjU4MTFkZDQzYTVmMmNiOTBj.jpg
Gyász

„Istenem add, hogy megtaláljam a kisfiam sírját” – apró fejfa őrzi Istvánka emlékét a kaposvári temetőben

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/2zpSJdS92COVESl7dijO4eoEM2neJOsbKmiL53M90UQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2ZDI2NjhjMWFiOTQ2ZmI5YzdhZWZhMzc1NTY2MmFl.jpg
Unoka

Fotón Orbán Viktor unokája: Annussal gyújtották meg a második gyertyát