Szívszorító: szinte egyszerre derült ki a tündéri kislány szüleinek halálos betegsége

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 24. 16:30
Anita és férje súlyos betegséggel küzd.
LA

Alig, hogy felfogta egy kislány, hogy elveszítheti egyik szülőjét, máris azzal kell megbékélnie: másikukat is ugyanaz a gyilkos kór fogja elragadni tőle. Az 59 éves, brit Colin és a 45 éves Anita Jamieson megosztották szívszaggató történetüket: a férjnél és a feleségnél is agydaganatot diagnosztizáltak – mindössze 14 hónap különbséggel.

Anita, Hollie és Colin Jamieson, SWNS, Northfoto
A kislány szülei  ugyanazzal a gyilkos kórral néznek farkasszemet  Fotó: Brain Tumour Research / SWNS

Colinnál először 2018 júliusában diagnosztizáltak két daganatot is a szervezetében, miután legalább három évig fejfájástól, rosszullétektől és fáradtságtól szenvedett. Tüneteit korábban migrénnek és nehéz munkájának tulajdonították. Alig 14 hónappal később, 2019-ben Anitánál is agydaganatot diagnosztizáltak. A kezelések után a házaspár továbbra is rendszeres vizsgálatokon esik át, és remélik, hogy leküzdik a kórt.

A buckinghamshire-i Embertonból származó házaspár most sorstársaiknak, az agydaganatos betegeknek szerveznek jótékonysági gyűjtéseket. 

Először megdöbbentem, nagyon féltem a lányunkat és rendkívül dühös voltam. Annyira igazságtalannak tűnt, hogy Colint és engem is érint ez a betegség, de mostanra megtanultam elfogadni. Megkönnyebbültem, hogy Colin még mindig itt van velünk, és bár nem minden nap könnyű, megpróbálok hálás maradni azért, ami most van

– nyilatkozta Anita a Mirrornak.

Colin memóriája nagyon rossz az agydaganatai miatt, nehezen tudja feldolgozni a dolgokat. Korábban saját szállítócégét vezette, amelyet kénytelen volt bezárni. A személyisége is nagymértékben megváltozott mindazok miatt, amin keresztülment. Mindig is elég vidám ember volt, de most sokszor lehangolt.

A lányunk, Hollie még csak 12 éves, félek, hogy mi lesz vele. Colin még mindig szerető és kedves, de nagyon különbözik attól a férfitól, akit korábban ismertem.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.