Betörés

Fényes nappal pakolták ki az építkezést a pofátlan tolvajok – mutatjuk a tetteseket!

P.P.

2023. június 1. csütörtök 11:30

Ugyanez a csapat több betörésnél is érintett lehet, de valamiért csak a kúpcserepekre pályáznak.

Arról már hallottunk, hogy egy építkezési telekről több dolgot elvigyenek a szerszámoktól a purhabig, ilyen esetek mostanában a harmadik kerületben szoktak történni, de az, hogy valahonnan csak a kúpcserepeket vigyék el... egyedülálló esemény (vagy mégsem)...

Az egyik betörő, akit felvett a kamera Forrás: Olvasói

Még a munkásokkal is beszéltek előtte

Tímea és családja Gödöllő közelében építkeznek, saját családi házukat készítik éppen. Mivel egy építkezésen rengeteg értékes áru van ilyenkor a telkeken, így kiemelten fontos volt nekik, hogy legyen náluk felszerelve kamera, ami most egy egész betörést fel is vett. A betörők cseppet sem voltak félősek, május 22-én 16 óra előtt érkeztek a helyszínre, ahol még az egyik munkással is beszélgettek.

Megkérdezték a munkást, hogy itthon vannak-e a szomszédok

– mesélte Tímea, majd hozzátette, hogy miután négy órakor a munkások befejezték az aznapi feladatokat, elhagyták az építkezést, ahogy szokták.

Pár perccel később, pontosan 16:09-kor meg is jelentek a betörők, akik végül kis értékben tulajdonítottak el kúpcserepeket a helyszínről.

A másik betörő Forrás: Olvasói

Felvette őket a kamera

Arra viszont nem gondoltak a betörők, hogy mi lesz, ha felveszi őket a kamera (bár egyikük egészen jól takarta az arcát egy fehér felsővel). A mozgásérzékelő miatt a kamera már négy után bekapcsolt, de azt hitték először, hogy még a munkások mozoghatnak a telken, majd öt óra környékén észlelték, hogy valami probléma van. Rögtön rá is kérdeztek a vállalkozónál, hogy mit tud az esetről, aki elmondta, hogy az egyik munkásnál érdeklődtek furcsa alakok arról, hogy a szomszéd otthon van-e, de ennek nem tulajdonítottak nagy jelentőséget akkor. Tímea elmondta nekünk, hogy a telek ugyan nincs lezárva, így persze ők is tudják, hogy hibáztak, de gondolták, hogy azért a kamera csak elrettentő lesz, ezentúl ők is elzárnak mindent, ami az építkezésen van. 

Elmondásuk szerint a rendőrségen is feljelentést tettek, amiről megkérdeztük az ORFK-t, a következőket válaszolták:

"Megkeresésére válaszolva tájékoztatom, hogy az Ön által érdeklődött ügyben, egy feljelentés alapján a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat nyomozást lopás vétségének gyanúja miatt, jelenleg ismeretlen tettes ellen."

Tímea arra is felhívta a figyelmünket, hogy ugyan ezt az autót már több helyen is lefotózták betöréseknél, ahonnan szintúgy kúpcserepeket vittek el. Arra kérik az olvasóinkat, hogy ha bárki felismeri a két férfit, mindenképp értesítsék róla a Gödöllői Rendőrkapitányságot.

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/UKJxbPXDa_hYSqOmkU3IUqNBCSEUI_z6zFBI_GMMPeg/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ5M2VkMWI2ZGRmYzRlYjM4ZTIyOTZlNDczMGRhNzVj.jpg
Ezt ne hagyd ki!

"Olyan akár egy horrorfilm!" - Rémisztő csuklyás tolvajok járják Pilisvörösvárt

A helyiek hajtóvadászatot akarnak indítani a betörők ellen.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507825_auto_resized.jpg
origo.hu

Szenvedélybeteg volt a magyar színész, egy pesti lakás árát szórta el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20305_resized.jpg?avcount=1696403707
origo.hu

Itt a váratlan amerikai beismerés Ukrajnáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507681_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szenzációs: élve találták meg az elrabolt 9 éves kislányt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508167_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Volt amerikai ezredes: Zelenszkij a távozást tervezgeti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16504931_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyasmi történt Krausz Gáborékkal, amire még sosem volt példa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16506496_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az október lesz az év legjobb hónapja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16506691_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Máris? Fontos kinevezésben részesítette Sarolta hercegnőt Károly király

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16505023_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szem nem marad szárazon: így néz ki most Baumann Péter sírja – fotó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/QbjJVqSTjY4DSLkFctIn5O74E0g5aQZo4CRTGgPTj9o/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZjZDdkZjM2OTNmMjRjZDRhMmY5MjExYWJkYjVmNjdh.jpg
Sorozatgyilkos

Magyar óvodások játszanak a százhalombattai rém játékaival

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/TCJTl564n4OShe8slxp1wvnMDWP413XUDm52y20W2ws/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc2ZTc0ZmVkNTYzMTQ4ODI5YTNjNjBlNWJjYWIwZGVm.jpg
Pomáz

„Videón láttam, ahogy lángokban állt a gyerekkori házam” – mondta lapunknak a pomázi tűz egyik károsultja – Videó