A magyarok sikerét Soros Györgynek köszönhetjük: ha Soros nem hirdeti meg bevándorlási programját, akkor mi soha nem kerültünk volna a világsajtó címlapjára – mondta a kormányfő. Szavai szerint Sorosék elárasztották illegális migránsokkal a Balkánt, és kiépítették az embercsempész útvonalat, azonban beleütköztek Magyarországba. Mi ugyanis megálljt parancsoltunk az illegális migrációnak és megvédtük a hazánkat – húzta alá a kormányfő. Kiemelte ugyanakkor azt is, hogy a szellemi-ideológiai csatákat is vállalni kell, ha meg akarjuk védeni hazánkat, mert ez a harctér is fontos terepe a liberálisoknak. Leszögezte: nem vágytunk világhírnévre, mégis azok lettünk, miután ellent mondtunk a liberálisoknak. – Védekezünk, mert a globalista elit ránk akarja kényszeríteni az akaratát. Most mindannyian támadás alatt állnuk – hangsúlyozta. Mint mondta, a nemzet a nyugat nagy találmánya, azonban ha a nemzetek elpárolognak, akkor elvész a szabad élet lehetősége és a nyugat elbukik - foglaltuk össze egy korábbi cikkünkben azt, amit miniszterelnökünk a CPAC rendezvényen mondott.
Ezen elve mellett szilárdan ki is tart Orbán Viktor, s legújabb posztjában summázta, hogy Brüsszel migránspolitikáját elfogadhatatlannak tartja:
Brüsszel visszaél a hatalmával. Át akarják telepíteni Magyarországra erővel a migránsokat. Ez elfogadhatatlan! Erőszakkal akarnak bevándorlóországot csinálni Magyarországból.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.