114 kilót fogyott ezekkel az aldis kajákkal egy 40 éves férfi

Aldi
PUBLIKÁLÁS: 2023. június 05. 08:00
Nem akart a túlzásokba esni, amikor megváltoztatta az étkezési szokásait.
B.

228 kilogrammot is nyomott korábban az a férfi, aki most elárulta, hogyan segített neki az Aldi lefogyni a testsúlyának a felét. A 40 éves Neil Scurrah egész életében küzdött a súlyával, és különféle diétákkal próbálkozott, hogy megszabaduljon a kilóktól. Az egykori blackpooli könyvelő  2013-ban elveszítette az édesapját, emiatt pedig depresszióba merült. Minden kicsúszott az irányítása alól, hat hónapig mindenfélét evett és ivott, ami enyhítette a bánatát. Még ebben az évben történt, hogy már az ágyból is alig tudott felállni reggelente, mert testsúlya 228 kilogrammra nőtt.

aldi
Az Aldi vásárlóinak adott tanácsot a testsúlya felére fogyott férfi Fotó: aldi.hu

Tudta, hogy változtatnia kell az életén, végül 2014 elején indult el a fogyás útján. Elkezdett egészségesen étkezni, és a súlya csökkenni kezdett, bár továbbra is megengedett magának alkalmanként egy-egy csokoládét és kekszet, hogy kielégítse édesszájúságát. A volt könyvelő mostanra 114 kilót leadott, a közösségi oldalán pedig tanácsokat ad másoknak, akik hasonló eredményeket szeretnének elérni.

A TikTok oldalán közzétett egyik videójában az Aldi vásárlóinak adott tanácsot, hogy milyen termékeket fogyaszthatnak, miközben betartják a kalóriaszabályozott étrendjüket. Felsorolt néhány az üzletben kapható terméket, mint például a pizza, amelyek nem olyan kalóriatartalmúak, mint azt sokan gondolnák.

@the.real.loss.boss @Aldi UK little update vid as calories have increased a little on these 🍕🍕🍕🍕 but still amazing calorie value! #pizza #aldi #caloriedeficit #weightloss #weightlosstransformation #bossyourweightloss ♬ another one bites the WAM - veggibeats

Először az Aldi 'Carlos' Stonebaked BBQ Chicken Pizza-ját mutatta meg, ami 600 kalóriát tartalmaz. Majd négy csomag Skinny Beef Quarter Pounder Burgert mutatott, amely 5%-os zsírtartalmú. Ő ezt magvas hamburgerzsemlével és „Emporium” sajtszeletekkel szokta enni, így egy burger 320 kalóriát jelent. A SlimWell Chicken Saag-ot egy csomag mikrohullámú sütőben elkészíthető basmati rizzsel pedig 490 kalóriát tartalmaz.

Nem akartam a túlzásokba esni, amikor megváltoztattam étkezési szokásaimat. Ha elhagysz mindent, amit szeretsz, akkor megkívánod az ételeket és falás lesz a vége

- idézi a férfi szavait a Mirror.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.