Tragédia

Megszólalt a Gyöngyösorosziban elhunyt 3 éves fiú nagybátyja: „Sikítást hallottam”

K.C.

2023. május 17. szerda 07:00

A szomszéd gyerekekkel játszott a hároméves fiú, amikor belefulladt a patakban.

Mint arról korábban a Bors beszámolt, egész Gyöngyösoroszit megrázta annak a 3 éves kisfiúnak a tragédiája, aki a megáradt patakba esett. A mindössze 1500 fős kis település csupán néhány utcából áll, mindenki a történtekről beszél. A házak között és mögött folyó patak megáradt az elmúlt napok esőzései miatt, ez okozhatta a kisfiú tragédiáját

Az egész falu a tragédiáról beszél / Fotó: Bors

Egyesek szerint a baj azért következhetett be, mert mert part nincs megfelelően lekövezve, és nagy ott a dzsumbuj, ráadásul nincs ott korlát. Ennek ellenére a víztől alig néhány méternyire sorakoznak a lakóházak. Az egyik szomszéd szerint csak idő kérdése volt, hogy mikor veszti valaki az életét.

A Ripost megtalálta a családot. Ottjártukkor még tartott a rendőrségi helyszínelés és forrtak az indulatok. Először nem kívántak nyilatkozni és távozásra kértek a lap munkatársait, aminek természetesen eleget is tettek. De nem sokkal később a kisfiú édesanyjának, Renátának a testvére hanghívásban jelentkezett, és szívszorító részleteket osztott meg velük.

- Valentínó átment játszani a szomszédban lakó kis barátaihoz. Már jött volna haza, de aztán a gyerekek valamiért kimentek a patakpartra, és az unokaöcsém a vízbe került. Azt még nem sikerült tisztázni, hogy véletlenül csúszott meg, vagy belelökte valaki, ezt a rendőrség nyilván ki fogja deríteni – mondta Adrián, aki senkit sem szeretne rágalmazni. A rendőrség egyébként büntetőeljárás keretében nyomoz az ügyben.

A házak között folyik a patak, ami most megáradt és felgyorsult az esők miatt / Fotó: Bors

- Egyszer csak elkeseredett sikítást hallottam, ezért kirohantam az utcára, majd hívtam a mentőket és a tűzoltókat. Többedmagammal együtt a patakba vetettem magamat, és elkezdtem keresni Valentínót. Végül az egyik szomszédunk és egyben rokonunk találta meg fejjel lefelé. Kiemelte a vízből, majd átadta a mentősöknek – idézte fel a nagybácsi a tragikus perceket.

A gyermeket –, akit a lap információi szerint a nagyszülei neveltek - újraélesztették, majd helikopterrel kórházba szállították. Az igyekezet ellenére a kisfiú életét vesztette. Valentínó édesanyja Durandán él, de a baleset hírére azonnal Gyöngyösorosziba sietett. A történtek úgy tudni nagyon megviselték, még orvost is kellett hozzá hívni.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470951_auto_resized.jpg
origo.hu

Gyereket vár a magyar női pólóválogatott klasszisa - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19902_resized.jpg?avcount=1695475825
origo.hu

Zelenszkij akár börtönbe is kerülhet!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470899_auto_resized.jpg
life.hu

Megdöbbentő dolgot állít az időutazó a jövővel kapcsolatban: "Ő az egyetlen túlélő"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471034_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Szijjártó rákérdezett Lavrovnál az orosz tankönyvek ügyére, ezt a választ kapta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470722_auto_resized.png
metropol.hu

„Az éj leple alatt fotózták az udvart” – gyanús alakok járják Pesterzsébetet, Erika az unokáját félti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471285_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nagy Ákos: a választási ígéreteknek a betartása most már késő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19899_resized.jpg?avcount=1695475825
origo.hu

Nukleáris töltetekkel robbantanák ki az amerikaiak a harmadik világháborút és az oroszokra fognák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471043_auto_resized.jpg
travelo.hu

Új, különleges tarantulafajt fedeztek fel Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469559_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Harry herceg évtizedek óta viseli ezt a karkötőt: szívszorító ok állhat a háttérben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695475825
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elszabadultak az indulatok G.w.M lemondott fellépése miatt – A rapper reagált a róla szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695475825
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/ulliFzrTBJVpOH4yEpP-my_HrXKcEUEvt5FVrwp5b18/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5NGVlY2U0M2IyYTRmN2Y4ZWIwM2U2OGMyZTZjODdi.jpg
Tragédia

Megtörte a csendet az Esztergomban elhunyt rendőr kollégája, aki ott volt a robbantásnál

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/xiK6PzoJEXiZBaXJuzH5iGQ_yyKI0p9b35UI7nDcJfI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UwNDNmNjg0OTNiNDQwYmM5MTRlZjQxOTU5MGRlNmQ2.jpg
Tanár

Hatalmas lehetőség a tanároknak, ezt kár lenne kihagyni