Igazi balek: így bukott le egy magyar férfi, aki le akart húzni egy biztosító céget

biztosítás
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 02. 07:30
Amikor K. Ferenc kisebb autóbalesetet szenvedett, azt állította, hogy a sérülések tönkre tették az életét.
T.D.

A 45 éves K. Ferenc autóbusz-sofőrnek készült, ám balesetet szenvedett még 2016-ban, amiért kártérítést követelt a bevételkiesései és a sérülései miatt, mondván neki gerincproblémája lett, ami miatt csak nehezen tud mozogni- írta meg a dailymail.co.uk. Ugyanakkor a biztosító cégnek gyanússá vált az eset, így nyomozókat rendelt ki, hogy vizsgálják meg, hogy a férfinak jogszerű-e a követelése. 

Confused,Upset,Millennial,Married,Couple,Sit,On,Couch,Read,Financial
A férfi le akarta húzni a biztosítót, nem jött össze Fotó: ILLUSZTRÁCIÓ fizkes / Shutterstock

Gyanújuk beigazolódott, hiszen a férfi Facebook-oldalán olyan nyaralási fotókat osztott meg, amin többek között quadozik, akadálypályán mászik vagy bungee jumping-ol. A képek miatt a férfi keresetét elutasította a Norwich Megyei Bíróság egyik bírája, aki azt mondta a férfiról, hogy „a sérelmeket a tisztességtelenségig eltúlozta”. Ferenc ezután nem kapja meg az általa követelt kártérítését. 

A cég kereskedelmi kárrendezési igazgatója, Chris Walsh tegnap kijelentette: "A biztosítási csalás súlyos bűncselekmény, amely jelentős következményekkel jár a csalók számára”



 



 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.