Vonatbaleset

„Az emberek sikoltoztak” - megszólalt a hajnali vonattragédia túlélője

LA

Létrehozva: 2023.03.01.

A személyvonaton mintegy 350-en utaztak.

Mint megírtuk, összeütközött egy személyvonat és egy teherszállító vonat Görögországban szerdára virradó éjjel. Az első hírek alapján a balesetben 16 ember meghalt és legalább 85 megsérült. A tűzoltóság friss közlése szerint már 32 halottja van a vonatbalesetnek.

Fotó: Ahilleasz Csirasz / MTI

Úgy tudni, az Athénból az ország északi részébe, Szalonikibe tartó személyvonat és a Szalonikiből Láriszába tartó tehervonat az ország középső részén fekvő Lárisza előtt ütközött össze eddig tisztázatlan körülmények között, az ütközés nyomán több kocsi kisiklott, és legalább három lángba borult.

 

Az evakuálás az ütközés súlyossága miatt nagyon nehéz körülmények között zajlik

 

 - mondta Vaszilisz Vartakojannisz, a tűzoltóság szóvivője. Elmondta, hogy égési sérültek ellátására használt kórházi egységeket riasztottak a térségbe, és több tucat mentőautót vontak be a munkálatokba; 85 sérültet a közeli kórházakba szállítottak - tette hozzá. A kisebb sérüléseket szenvedett vagy sértetlen utasokat, mintegy 250 embert autóbusszal szállították a 130 kilométerre északra fekvő Szalonikibe.

A görög állami televízió, az ERT felvételei szerint a fejlámpát viselő mentőalakulatok sűrű füstben kutattak túlélők és sérültek után a vonatok roncsai között.

A mentésben részt vevő egyik egészségügyi alkalmazott azt mondta:

 

Soha életemben nem láttam még ilyet. Ez tragikus.

 

 A vagonok közül több megsemmisült vagy teljesen roncsolódott, ami különösen megnehezítette a mentést, több kocsi erősen füstölt vagy lángolt. A roncsok közé szorult emberek kiszabadítása folyik, de nehéz körülmények között zajlik - tette hozzá.  

A láriszai kórház tisztviselői szerint legalább 25 embernek súlyos sérülései vannak. Konsztantinosz Agorasztosz a SKAI TV-nek azt mondta, „az ütközés nagyon erős volt, a személyvonat első négy kocsija kisiklott, és az első két kocsi, amely kigyulladt, szinte teljesen megsemmisült".

A helyi média úgy tudja, a személyvonaton mintegy 350-en utaztak.

A Skai TV-ben egy utas azt mondta: 

 

A baleset pillanatában felugrottunk, mert az ablakok hirtelen felrobbantak. Az emberek sikoltoztak és megijedtek. Szerencsére ki tudtuk nyitni az ajtókat, és elég gyorsan el tudtunk menekülni. Más vagonokból nem tudtak kiszállni az utasok, az egyik kigyulladt

 

 - mondta a még mindig sokkos állapotban lévő fiatalember.

 

A vonat felborult, és majdnem a szakadékba zuhant, majd a vagon lángra kapott... Az én vagonomban öt sérült utas volt

 

 - mesélte egy másik utas a Skai TV-nek.

Arról egyelőre nem közöltek részleteket, hogy miért ütközött össze a két vonat. A görög média szerint ez volt "Görögország eddigi legsúlyosabb vasúti balesete".

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191129_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová tűnt a Megasztár énekesnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715001313
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192413_auto_resized.png
metropol.hu

Rohantak a mentők: szörnyű baleset történt a vasúti kereszteződésben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715001313
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17169989_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715001313
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715001313
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya