Esküvő

92 évesen újraházasodik a milliárdos, azt ígéri, hogy utoljára

Piréz

2023. március 23. csütörtök 11:00

Az új ara csak negyed századdal fiatalabb nála.

Rupert Murdoch saját újságjában, a New York Postban jelentette be, hogy ötödszörre is megházasodik. A 92 éves médiamágnás már el is jegyezte a 66 éves Ann Lesley Smitht, alig félévvel az első találkozásukat követően és kevesebb mint egy évvel azután, hogy negyedik feleségétől, Jerry Halltól elvált. 

Fotó: Pixabay

A több mint 17 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező üzletember egy Asscher-csiszolású gyémántgyűrűvel kérte meg barátnője kezét Szent Patrick napján. 

Negyedrészben ír vagyok, ezért választottam ezt a napot. Tartottam tőle, hogy szerelmes leszek, de az biztos, hogy most utoljára

– jelentette ki Murdoch, aki korábban már négyszer mondta ki a boldogító igent, de rendre úgy tűnt, hogy annyira mégsem boldog. Előző házasságaiból hat gyermeke született, egyedül az utolsó frigyből nem, pedig az egykori szupermodellel hat évig éltek együtt, amíg tavaly be nem jelentették, hogy különválnak.  

Új jövendőbelije 14 éve özvegy, és Murdochoz hasonlóan előző férje is üzletember volt. 

70 közelébe kerülni azt jelenti, hogy ez lehet az utolsó esély. Eddig vártam az igazira, de most már lejárt az időm

– kommentálta a lánykérést a menyasszony, aki előző férje révén ismerte meg Murdochot, mivel mindkettejüknek hatalmas szőlőbirtokuk van Kaliforniában, ahol bortermeléssel is foglalkoznak az egyéb bizniszek mellett. 

Az esküvőt nyár végére tervezik, de nem akarnak nagy felhajtást. Persze hogy milliárdoséknál ez mit jelent, majd meglátjuk. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035978_auto_resized.jpg
origo.hu

Tragédia: Suhajda Szilárdot abban az állapotában mindenki magára hagyta volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15523_resized.jpg?avcount=1685244009
origo.hu

Eddig tarthat el, míg Gálvölgyi János fel nem épül betegségéből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034319_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lesújtó hírt kaptunk: családja körében elhunyt a magyar legenda

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16033326_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Tizennégy platinalemezzel a fejében él Ibrahimovic magyar áldozata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034895_auto_resized.jpg
ripost.hu

Itt a nyár legnagyobb divatja: ezt hordja most minden olasz nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035271_auto_resized.jpg
mandiner.hu

ATV: Szabó Tímea hagyjon fel a csatorna, és annak műsorvezetője elleni uszítással!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15532_resized.jpg?avcount=1685244009
origo.hu

Suhajda Szilárd édesapja szívfacsaró üzenettel búcsúzik fiától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035839_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A csodatévő zeller: 7 ok, hogy miért érdemes rendszeresen fogyasztanod

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035106_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Összetört a teniszsztár, elvesztette imádott férjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15445_resized.jpg?avcount=1685244009
origo.hu

Így változik a hazai borfogyasztás a meleg idő beköszöntével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15440_resized.jpg?avcount=1685244009
life.hu

Ahogy beköszönt a nyári szezon, az emberek borfogyasztási szokásai is változnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034510_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nyomorúságos állapotban van" - nem kerteltek a serpák, Suhajda Szilárd állapotáról beszéltek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/RJhXgS7AnVkYnDTAk-nhk4y_F7B0IHXhZhUrPCYEyCc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUzMWFlNzYyMzc2NjRhMzFiY2UxZDkyNjg3NzgzNjFm.jpg
Elismerés

Csillagot kapott Koltai Lajos az Egri Csillagok Sétányán

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/XVR1rFo8vhKK5KR6sTko5LsqeT8CmbAKQhOOCOvq0D4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVjNDllNWM5ZWRjMzQwNTI5YmZiOTQzNzM4ZjQwYTJj.jpg
Eltűnt

Kétségbeesve keresi hatéves kislányát Roland, attól fél, kárt tehet benne az anyja