Jóslat

Hátborzongató elmélet: nyakunkon a világvége, napjaink lehetnek hátra

2023. február 27. hétfő 07:30

Egy azték elmélet szerint a földrengéseknek komoly köze lesz a világvégéhez.

Régóta léteznek világvége-elméletek. Azonban mivel ezekből sok már megdőlt, egyesek nehezen tudják már komolyan venni azokat. A maja naptár szerint például 2012-ben jött volna el az apokalipszis, egy finn elmélet szerint pedig 2014. február 22-én végzett volna a világgal a Ragnarök. A klímakutatók 2039-re jósolnak világvégét, állításuk szerint ekkorra fog elolvadni a sarkköri jégpáncél, özönvizet okozva a Földön. Egy másik elmélet magától Isaac Newtontól származik, aki szerint az apokalipszis 2060-ban érkezik majd el.

Az azték világvége-elmélet nem kifejezetten dátumhoz köti ezt, inkább öt világkorszakot állapít meg, amelyek vége mindent elsöprő pusztítással zárul és az új korszakban a Föld mindig újra benépesül - írja a Ripost.

Az aztékok elmélete alapján a Föld jelenleg négy világkorszakán, azaz négy végen és újrabenépesülésen van túl, és most éli ötödik világkorszakát.

A világvégéről szóló jóslatok eltérőek. Fotó: Pixabay

Az első korszak végén az elmélet szerint az embereket jaguárok falták fel, a másodikban az emberek majmokká változtak, a harmadikban tűzeső, a negyedik világkorszakban pedig özönvíz pusztította el az emberiséget. Az azték apokalipsziselmélet szerint a mostani, ötödik világkorszak végén földrengések söprik majd el az emberiséget a Föld színéről.

A világvégét jelzi a sok földrengés?

Az egész világot megrázta a török-szíriai földrengés. A halálos áldozatok száma meghaladta az ötvenezret. Megmozdult a föld Romániában is, majd jött Horvátország. Igaz ezek a rengések már kisebbek voltak. Február 20-án, hétfőn Olaszországban, Szicília partjainál, kedden Iránban is földrengésről jelentettek, majd csütörtökön erős, 6,8-as magnitúdójú földrengés rázta meg hajnalban Tádzsikisztán gyéren lakott, Kína Hszincsiang tartományához közeli részét. Péntek hajnalban egy kisebb földrengést észleltek Szerbiában is, a Vajdaság területén, Smederevóban (Szendrőn), majd elérték az Egyesült Királyságot is, ahol február 25-én 3,8-as erősségű földrengés rázta meg az Dél-Walest. Szombaton nem csak Walesben, de Japánban is megmozdult a föld. A Richter-skála szerint 6,1-es erősségű földrengést mértek a Hokkaidó prefektúrában.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16066881_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő háborús bejelentés Lengyelországról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15845_resized.jpg?avcount=1686031808
origo.hu

Így érzi magát súlyos betegsége után Gálvölgyi János

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16064512_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Figyelmeztetést kapott mindenki, aki használ wifit: nagy veszélyben vagyunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067882_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Lavrov: Európa a háború útját választotta Oroszországgal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067334_auto_resized.png
metropol.hu

Hihetetlen számok: ennyit keresett tavaly Majka, Kulcsár Edina és Kasza Tibi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067848_auto_resized.png
mandiner.hu

Katasztrófa: felrobbantották a Dnyeper gátját Noha Kahovkánál – több tucat ukrán város kerülhet víz alá (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15847_resized.jpg?avcount=1686031808
origo.hu

Megmutatta bomba testét Nádai Anikó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16066443_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Döbbenet: az étrend is befolyásolhatta Suhajda Szilárd tragédiáját?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15820_resized.jpg?avcount=1686031808
life.hu

Multifokális lencse 50% kedvezménnyel (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15830_resized.jpg?avcount=1686031808
hirfm.hu

Elindult Magyarország legújabb rádióállomása! Hallgass bele!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067094_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Titokban költözött be az új otthonukba Balázs Klári és Korda György

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15817_resized.jpg?avcount=1686031808
life.hu

A bőséges folyadékbevitel is lehet a hólyaghurut ellenszere(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/9NtL2X3FDNZCV_CKe1ta9feaySAqD9t2-6WzbBq1trA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZWY2MWY4YzBmMzRlNGY4NWRhNTU4M2U2MTlhOWU0.jpg
Dráma

„Tönkretett a stressz, műtétre volt szükségem!” – a Szekszárdon meggyilkolt kislány édesanyjának komoly fájdalmai vannak

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/GyVRuxZPyPgDw6LxmoDybLUQLuXK8hPEnJ8PT6xB-fo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNWIwNmVmZjQzMTRkODFhOTVkZGJiYWRiYmI3MTA0.jpg
Gyász

"Még a lelkem is belesajdul" – százak siratják Tamást, a motoros horrorbaleset áldozatát