Megrázó képsorok: így emlékeztek meg az Újbudán meggyilkolt rendőrről

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2023. január 14. 12:00
Civilek, rendőrök, mentősök sokasága jelent meg a XI. kerületi rendőrkapitányság előtt, hogy gyertyagyújtással, illetve a jelenlétével fejezhesse ki tiszteletét a meggyilkolt rendőr, Baumann Péter előtt.
Kurkstein. J.

Talán nincs is annál nemesebb dolog, amikor egy ember úgy dönt, hogy maga elé helyez másokat, és azért fog élni, dolgozni, hogy a többieket segítse, védje: őket szoktuk hősnek nevezni. Ilyen ember volt Baumann Péter is, 

aki rendőrként pontosan tudta, hogy munkája kockázattal jár, ám ennek ellenére vállalta a veszélyt, tudta, ha ő reggel elindul otthonról, nem biztos, hogy haza is fog térni.

 Sajnos ez is így is történt, a fiatal férfi tragédiája az egész országot megrendítette. 

Rengetegen gyászolják a csütörtök éjjel halálra késelt rendőrt  Fotó: Bors

Pétert a barátai, ismerősei egy mindig jókedélyű embernek ismerték, aki január 12-én is vidáman indult munkába. Azt, hogy ez lesz az utolsó ilyen az életében, senki sem tudta. Egy őrjöngő ember miatt riasztották a fiatalt és két társát egy XI. kerületi lakáshoz, ahol a megvadult férfi halálosan megsebesítette Pétert és megsebezte kollégáit is. A késelőt elfogták, és a fiatal rendőr tragédiája futótűzként terjedt el az országban. Újbudán, ahol Péter szolgálatot teljesített, január 13-án este, a kerületi rendőrkapitányság előtt megemlékezést tartottak, ahol bárki leróhatta a kegyeletét. A rendőr kollégák mellett mentősök, egyéb szervezetek munkatársai és sok civil, helyi és más kerületből érkező lakos is úgy gondolta, hogy neki ott a helye. 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.