Bejelentést tett a kormány: már a diákhitelekre is kiterjed a kamatstop

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 06. 08:57 / FRISSÍTÉS: 2022. december 06. 08:57
A lakosságot és a vállalkozásokat követően a kormány a diákhitelekre is kiterjeszti a kamatstopot.

Az elhibázott brüsszeli szankciók az egekbe lökték az energiaárakat és az inflációt. Sorra dőlnek meg a történelmi rekordok, egész Európa ettől szenved. A szankciós kamatfelár letörése így a családok és a teljes foglalkoztatás megvédése érdekében a kormány korábban kamatstopot vezetett már be a lakossági hitelekre, majd most ezt kiterjesztette a KKV szektorra is – mondta Nagy Márton, gazdaságfejlesztésért felelős miniszter, majd így folytatta:

Itt azonban nem álltunk meg!

A kormány a drasztikusan megromlott kamatkörnyezet miatt megvizsgálta a diákhitelek helyzetét, amelyeket már közel 500 ezren vettek igénybe, és mintegy 250 ezer diploma megszerzéséhez járultak hozzá. Megállapítottuk, hogy amennyiben a kormány nem intézkedik, úgy a szabadon felhasználható Diákhitel1 kamatát a duplájára, több mint 10 százalékra kellene felemelni, ezzel azonban több mint 100 ezren kerültek volna nehéz helyzetbe – tette hozzá

A magyar kormány nem hagyhatta, hogy az elhibázott szankciók árát a diákok, a hallgatók fizessék meg, magyar fiatalok ezrei essenek el a továbbtanulás lehetőségétől. Mindent el kell követni, hogy aki akar és képes rá, az tanulhasson. Meg kell védeni a fiataljainkat!

– mondta.

A kormány ennek tudatában arról döntött, hogy a lakosságot és a vállalkozásokat követően a diákhitelekre is kiterjeszti a kamatstopot, így az változatlanul 4,99 százalékos kamattal lesz elérhető 2023 januárjától. Hangsúlyozandó, hogy a Képzési Hitel és a Diákhitel2 továbbra is kamatmentesen lesz elérhető a felsőoktatásban tanulóknak – jelentette be Nagy Márton.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.