Gyász

Ígérem, odafenn találkozunk, minél hamarabb - szívszorító szavakkal búcsúznak szerettei a halálra gázolt 17 éves tinitől

Létrehozva: 2022.10.14.

Attila az út mentén sétált, amikor egy 70 éves sofőr elgázolta mindegyiküket. A fiatal azonnal meghalt, két társát kórházba vitték. Attilát az egész környék gyászolja.

Forrás: Pexels

A 17 éves J. Attila és két barátja szerda este ballagtak Székelyudvarhely felé a DJ137-es út szélén, amikor egy 70 éves sofőr egyenesen beléjük szállt, elgázolva mind a hármukat Nagygalambfalva külterületén - írta a Maszol. Úgy tudjuk, hogy a Székelykeresztúr felől érkező nyugdíjas ezután azonnal megállt, megvárta a rendőröket és a mentősöket is, akik megvizsgálták. Bár azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a balesetet, az bizonyos, hogy a férfi sem drog, sem pedig alkohol befolyásoltsága alatt nem állt. 

Attila a helyszínen szörnyet halt, míg a 31 éves nőt és a 46 éves férfit kórházba szállították.

 

A család állítja: szürkület volt, nem sötét

A család összeomlott a baleset után, képtelen felfogni, hogy Attila mindössze 17 évesen elment: 

- Még csak 17 éves volt, előtte az élet. Mosolygós, kedves fiú, aki sokkal több időt érdemelt volna ennél, ő semmiről nem tehetett, csak sétált az út szélén, amikor beléjük rohant a sofőr. Csak azt reméljük, hogy semmit nem érzett az egészből

 - mondta a Borsnak a férfi egyik ismerőse. Sokan azonban azt állítják, hogy a három gyalogos egy kézikocsit húzott a sötétben, így a sofőrnek esélye sem volt arra, hogy észre vegye őket: 

- Este hét felé járt az idő, úgy számoljuk, hogy legjobb esetben is szürkület volt - állítja viszont az ismerős. 

Nem kért bocsánatot a családtól

Attila ismerősei szerint a tini családja nem ítélkezik a sofőr fölött, viszont azt nehezményezik, hogy bocsánatot sem kért tőlük: 

- Úgy hallottuk, hogy egy szót sem szólt a történtek után, még csak annyit se mondott, hogy bocsánat

 - mondta az ismerős. Szerettei és a környékbeliek azóta is siratják a fiút, egyik rokona szívszorító szavakkal búcsúzott tőle: 

- Nyugodj békében! Sosem gondoltam, hogy így fogsz elmenni, ilyen hirtelen. Ígérem, hogy odafenn találkozunk, minél hamarabb

 - írta az áldozat szintén fiatal rokona. 

 

Még egy áldozat elhunyt

 A Borsnak többen is azt mondták a településről: úgy hallották, hogy a 46 éves áldozat is elhunyt a kórházban: 

- Sajnos már többektől is hallottam, hogy ő is elment egy nappal később. Én nem akarom elhinni. Szegény ugyanis egy négy gyermekes családapa, így ha elhunyt, négy kicsi marad utána félárván. Én reménykedek, hogy nem igaz a hír 

- mondta a lapunknak egy helyi asszony. 

A hatóságok még vizsgálják a baleset körülményeit, és bűnvádi eljárást indítottak gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés miatt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek