A 112-es segélyvonalon keresztül érkezett egy segélykérés a Hegyi Mentőszolgálathoz (HZS) a Magas-Tátrából, még szombaton. Két magyar turista felvonóval ment fel a Lomnici-nyeregbe, ahonnan az ott lévő jelzett turistaút végétől továbbmentek
A páros leereszkedett a Kis-Tarpataki-völgy oldalában lévő ún. Szén-vízesés feletti kuloárba, amelyen keresztül, elmondásuk szerint, a Zamkovszky menedékházhoz akartak eljutni.
A 35 éves férfi és a 26 éves nő a szükséges hegymászó-felszerelés nélkül folytatta az ereszkedést a kuloárban, amíg egy meredek küszöbhöz nem értek, ahonnan már nem tudtak továbbmenni, és segítséget kértek.
A Hegyi Mentőszolgálat operatív központjában sikerült bemérniük a párt, a hegyimentők ezt követően légimentők segítségét kérték, akik Ótátrafüreden két hegyimentőt vettek a fedélzetre, majd a behatárolt terület fölé érkezve a bajba jutott pár közelében tették ki őket.
A légi szállítás előkészítését követően az első bajba jutott turistát egy hegyimentővel együtt légi úton evakuálták a zord terepről, és az Ótátrafüredi helikopter leszállópontra szállították. Ezután a helikopter visszatért a völgybe, és a másik hegyimentővel együtt evakuálta a második személyt – írja a Maga-Tátra.Info.
Mivel a magyar turisták nem sérültek meg, Ótátrafüredről saját kérésükre önállóan folytatták útjukat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.