Rámutatott: a KPMG legfrissebb globális kutatása 103 mutató alapján 32 országot vizsgált, ebben az összesítésben a 13. helyen áll az ország a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére tett intézkedések terén. Az ország 34 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását 1990 óta, amiben az energiaszektor dekarbonizálása kritikus szerepet játszott - mondta.
A kihívásokról szólva hangsúlyozta: a csapadékeloszlás változik, az átlaghőmérséklet emelkedik, új kórokozók jelennek meg. Emiatt több területen kellett megfogalmazni a feladatokat, a mezőgazdaságban, a vízgazdálkodásban vagy az egészségügy területén. A következő évek technológiai irányait Magyarországon a Klíma és Meteorológia Platform, az Ipar 4.0, az 5G Koalíció, a Mesterséges Intelligencia Koalíció, az Autonóm Gépek Platform vagy a Magyarországi Drón Koalíció vetítik előre.
Magyarország Európában elsőként törvénybe iktatta a 2050-ig kitűzött kibocsátás-csökkentési célokat, folyamatosan felülvizsgálják az elfogadott dokumentumokat, így például a Nemzeti Hidrogénstratégiát, vagy a Nemzeti Akkumulátor Iparági Stratégiát.
Arról is beszámolt, hogy a környezetügy és a körforgásos gazdaság is a technológiai és ipari tárcához került.
Szót ejtett az ország kiszolgáltatott helyzetéről, arról, hogy a végső energiafelhasználás 35-40 százaléka földgáz alapú. A kihívást a lakossági, közületi gázfűtés arányának csökkentése jelenti. Az ukrajnai háború miatt előtérbe került az energiabiztonság, ellátásbiztonság és Magyarország célja az orosz energiaimporttól függés csökkentése, végül a függetlenség elérése - hangsúlyozta.
Három stratégiai célt sorolt fel a miniszter: a földgázigény csökkentését az energiamixben, az alternatív energiaforrások (biomassza, biogáz, hidrogén) arányának növelését, valamint a növekvő villamosenergia-igény és -rugalmasság kiszolgálását.
Azt mondta, hogy átfogó intézkedéssorozattal 2030-ig a magyar földgázfogyasztás számottevően csökkenthető, de csak jelentős elektrifikációval párhuzamosan valósulhat meg. Az ország kitűzte a nettó zéró kibocsátás 2050-es elérését. Az ágazati terv 16 milliárd euró beruházást jelent, ami nagyrészt a villamosenergia-rendszer átalakítására megy, de a részletek kidolgozása még tart - közölte.
A kormányzati válaszok a klíma-, energiapolitikai és fenntarthatósági kihívásokra címmel megtartott előadásában Palkovics László kiemelte: a nemzetközi környezet rendkívül gyorsan változik, az uniós energiaminiszterek tanácsa várhatóan pénteken újabb javaslatokat fogalmaz majd meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.