A világ legelismertebb múzeumi és kulturális szakemberei előtt mutatta be a Liget Budapest projektet és a nemrég átadott épületeket Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa Európa egyik legfontosabb kulturális fesztiválján, a spanyolországi Segoviában rendezett Hay Festiválon. Az innovációra és hagyományokra összpontosító négynapos nemzetközi rendezvényen nagy tetszést aratott Európa legnagyobb kulturális beruházása a szakmai berkekben és a látogatók körében egyaránt. Martha Thorne, az építészeti Nobel-díjnak tartott Pritzker-díj korábbi igazgatója úgy fogalmazott:
– A Liget Projekt keretében megvalósított kulturális fejlesztések a modern város új modelljét jelentik, hiszen a komplex kulturális terek, programok, kiegészülve a kortárs építészeti remekművekkel a jövő városainak élhetőségét teremtik meg.
Baán László szombaton a Múzeumok és az új urbanizmus című beszélgetésen kiemelte, hogy a Liget Budapest projekt nemcsak Magyarország legjelentősebb kulturális fejlesztése, hanem jelenleg Európa legnagyobb léptékű kulturális tartalmú városfejlesztési projektje, amely a világ egyik legelsőként, több mint 200 éve létrehozott városi közparkját, a Városligetet újítja meg.
– Európában egyedülálló komplexitású, sűrű kulturális szövetet hoztunk létre a Városligetben, amely felkeltette ennek a neves nemzetközi fesztiválnak is a figyelmét. Egy város vonzerejét azok a kulturális rétegek jelentik, amelyeket az elmúlt évszázadok hoztak létre, és amelyek a modern korban is újra megélhetőek. Minden élő város hozzáad az örökölt kulturális rétegekhez, ezt tesszük mi is a Liget Budapest projekt megvalósításával: megőrizzük a régi értékeinket, megújítjuk őket, mint a Szépművészeti Múzeumot és a Millennium Házát, valamint hozzáadunk újat, világszínvonalon, mint a Magyar Zene Házát, és a Néprajzi Múzeumot – hangsúlyozta Baán László.
Hozzátette: – Már látjuk, hogy a Liget Projekt eddig megvalósított elemeit – a régi és új kulturális intézményeket a megújított zöld környezetben - már több millióan látogatták meg és azokat nagy elismerés és szeretet övezi. És mindinkább azt tapasztaljuk, hogy egyre jobban látja a nemzetközi közönség is, hogy Budapest történelmi szövete ezeknek a 21. századi csúcsteljesítményeknek a hozzáadásával tovább gyarapodott.
Ez pedig tovább növeli Budapest és az ország hírnevét s egyben turisztikai vonzerejét.
Baán László mellett a négy napos rendezvényen részt vett a Magyar Zene Háza tervezője, Sou Fujimoto is, aki az építészet jövőjéről és kihívásairól beszélgetett Martha Thorne-nal, az IE Egyetem építészeti és tervezési dékánjával, az építészeti Nobel-díjnak tartott Pritzker-díj korábbi igazgatójával. Az évtizedes hagyományokra visszatekintő, nagyszabású eseményen 17 ország több mint 100 meghívott szakembere ad elő, a fesztivál széleskörű kulturális programot kínál az építészet és a vizuális művészetek témájában, de aktuális irodalmi, történelmi, zenei témákat és a tudomány különböző szakterületeit is érintik a résztvevők.
Martha Thorne, az IE Egyetem építészeti és tervezési dékánja, az építészeti Nobel-díjnak tartott Pritzker-díj korábbi igazgatója, a Magyar Zene Házára kiírt nemzetközi tervpályázat zsűrijének elnöke kiemelte:
– A Liget Budapest Projekt keretében megvalósult Magyar Zene Háza példaértékű fejlesztés, mert tiszteli a zöld környezetet, választ ad a ház funkcionális elvárásaira úgy, hogy közben egyedülálló építészeti megoldásokat alkalmaz. Nagyon különleges élmény a számomra, hogy ebben a projektben a kezdetektől részt vehettem egészen az idei januári átadóig.
Sheila Cremaschi, a Hay Fesztivál igazgatója elmondta:
– A Liget Projekt a kezdetektől meghívást kap a Hay Fesztiválra, mert Európa legjelentősebb kulturális fejlesztéseként nagy érdeklődésre tart számot. Az idén a nemzetközi kulturális közösség kiemelt figyelemmel kísérte Sou Fujimoto előadását az elkészült Magyar Zene Házáról, és a bemutatót, amelyen Baán László a Liget Budapest Projekt eddig megvalósult kulturális fejlesztéseit ismertette.
A 2011-ben indult fejlesztés a park hagyományait szem előtt tartva, de 21. századi módon gondolja újra a városrészt. A Városliget, szemben a világ közparkjainak zömével, immár több mint száz éve nem csupán zöldfelületi rekreációs funkcióval, hanem jelentős kulturális tartalommal is bír, számos intézménynek, köztük az ország vezető képzőművészeti gyűjteményének, a Szépművészeti Múzeumnak ad otthont.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.