„Rettenetes érzés volt, nagyon rossz állapotba került Hunor” - Veszélyes baktérium támadta meg a kétéves kisfiú szervezetét

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 21. 13:30
Egy elkeseredett édesanya osztotta meg családja kálváriáját.

Szívszorító történetet osztott meg a Remény a leukémiás gyermekekért alapítvány. Egy elkeseredett édesanya osztotta meg családja kálváriáját. A kicsi Hunor még csak 6 hónapos volt, amikor jelentkeztek nála a légzési zavarok kihagyott pár levegő vételt vagy kis ideig nem vett levegőt, ekkor már értelmileg és mozgásformákban is voltak elmaradások. A csöppségen számtalan vizsgálatot elvégeztek, de sajnos diagnózis nem volt, eközben Hunor folyamatosan el volt maradva kortársaihoz képest.

„Ezután kezdtük a Dévény TSMT tornát, korai képességfejlesztést, és ami igazán meghozta az áttörést az a solymári intenzíves terápiák voltak. Hunor szépen kezdett fejlődni, már-már alig volt elmaradása, szinte mindent meg tanult amit erősíteni kellett, folyamatosan, szorgalmasan és nagyon nagy akaraterővel” - olvasható az édesanya írásában. 

A család azt hitte, hogy célba értek, és Hunor kezdheti az óvodát, de sajnos, amiért küzdött az egyik pillanatról a másikra rommá lett. Minden egy Covid megbetegedéssel kezdődött. A Hunor két hét után negatív tesztet produkált, a csöppség édesanya már kezdett megnyugodni, de hamar rá kellet jönnie, hogy sajnos ez csak a jéghegy csúcsa.

Hunor továbbra is ugyanazt a tüneteket produkálta, mint mikor Covid fertőzött volt, magas láz, gyengeség, fáradékonyság, étvágytalanság, orrvérzés.

Ekkor Kaposvárra kerültünk a gyermekosztályra post-coviddal, negyedik nap után pedig a pécsi intenzív osztályra, majd 8 nap után lekerültünk neurológiai osztályra. 1 nap elteltével Hunor a sebészetre került, két és fél órás bélműtétje volt, ami igazolta a daganatos sejteket” - emlékezett vissza a Hunor édesanyja. 

A háromgyerekes édesanyát ekkor érte az első sokk, a diagnózis leukémia. 

Sokkot kaptam a hírtől, tudtam, hogy Hunorral maradok, ez nem volt kérdés, de közben az otthon maradt két kislányomra is gondoltam, mi lesz velünk, hisz egyedül nevelem a három kiskorú gyermekemet.

2022.02.21-én kezdődött a csöppség kemoterápiás kezelése, a szervezetét, azonban megtámadták a kórokozók, az intenzív osztályon töltött 10 napot.

 

„Rettenetes érzés volt, nagyon rossz állapotba került Hunor”

Hunor azóta jobban van, már felmerült a csontvelő-transzplantáció lehetősége, jelenleg a donor keresése zajlik.

Az elkeseredett édesanya most segítséget kér Hunor kezeléséhez. A család a kezelés miatt nehéz helyzetbe került, de szeretnék ha a csöppség győztesként kerülne ki élete harcából.

”Sok-sok küzdelmen mentünk végig, kezdve azzal, hogy egyedül maradtam három pici gyermekemmel, majd a lakásunk lakhatatlanná vált, az egyik napról a másikra omlott össze az életünk szó szerint, az életünk, legnagyobb fájdalmát kaptuk a betegséggel” 

Egy telefonhívással is segíthet, hívja az ADHATVONAL telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra.
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód!

Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.