Dráma

Két nap alatt ragadta el a betegség az édesapát, gyermekei is veszélyben vannak

Bors

Létrehozva: 2022.08.07.

Napok alatt végzett az édesapával az a betegség, ami gyermekei életét is tönkreteszi. A család élete egy pillanat alatt tört szilánkokra.

Egy Prestonban élő édesapára az egyik nap eszméletlenül fekve találták rá a saját kertjében. Ekkor fedezték fel az orvosok a gyomrában lévő daganatot. Hiába kezdték meg azonnal a kezelését, az állapota egyre csak rosszabbodott, a mája és más szervei is elkezdtek leállni. Végül a dokik tanácsára a családnak szívszorító döntést kellett hoznia: lekapcsolták a gépeket, amik a férfit életben tartották, a szakemberek szerint ugyanis nem lehetett őt megmenteni. Két nap alatt ragadta el a daganat a 32 éves Kieran Taylort szeretteitől.

– A gyerekek látták, hogy ott fekszik, de azt hitték, hogy napozik, mert mindig ezt csinálta – idézte fel párja, Donna a szörnyű pillanatot, amikor rátaláltak a férfire, hozzátéve: gyermekeik képtelenek felfogni édesapjuk elvesztését. Főleg a kislány, Willow viseli nehezen a történteket.

Minden reggel és este azt mondja nekem: hiányzik az apukám.

A daganat hátterében álló veleszületett genetikai betegség, ami Kieran Taylort kínozta, ráadásul két kisgyermekét, Willow-t és Blake-et is érinti. Az úgynevezett neurofibromatosis miatt az idegszálakon és agyidegeken daganatok alakulnak ki. Bár ezek nem rákos jellegűek, így is lehetnek halálosak – mint ahogy a fiatal édesapával végeztek is.

Az ötéves Blakenél öt hónapos korában diagnosztizálták a betegséget, miután tejeskávé színű foltok jelentek meg a testén. A kisfiúnak segítségre van szüksége a mozgáshoz, nem tud magától felöltözni, görbült a gerince, és az autizmus jeleit mutatja. A koraszülött fiú nehezen viseli a változásokat, és összeomlik, ha megváltozik a rutinja. A fizikai feladatokkal, például a biciklizéssel nehezen boldogul, de szellemileg kiválóan teljesít.

A pár négyéves kislánya is koraszülöttként jött világra, és nyolc hónaposan diagnosztizálták NF1-gyel. Majdnem kétéves volt, amikor a bal szeme daganatos lett, azóta szemüveget kell viselnie. Nehézségei vannak a beszéddel és évente MRI-vizsgálatra jár. Ráadásul ahogy apjuknál, úgy náluk is kialakulhat még nagyobb baj, mely akár a halálukat is okozhatja.

Donna ráadásul nem tud munkát vállalni, hiszen két súlyosan beteg gyermeke ápolása teljes embert igényel. A családfő halála után így szorult helyzetbe kerültek, még maguk sem tudják, mi vár rájuk. 

https://cdn.borsonline.hu/2022/07/b7OTFtvk2Crwck8xU52Qa5nL28Eu-hfxrT-EAHQls6E/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QyMDcxYWRiMmJjNjRkYTE4MTMzMDcwY2YxYjIzN2Fl.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Ritka kór támadta meg a kisfiút, aki már azt sem tudja kimondani, hogy anya

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711687512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711687512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711687512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei