A most 24 éves Siobhan Harrison a fiatalok megszokott életét élte. Épp elhelyezkedett a szakmájában, baristaként, amikor 2021 elején, átöltözés közben felfedezett a mellkasán egy csomót. Azt hitte, pattanás, ezért megpróbálta kinyomni.
A nyomkodástól a csomónál zúzódásos sebek keletkeztek, a rendellenesség pedig rohamosan nőtt a lány mellkasán. Ezután időpontot kért orvosához, aki további vizsgálatokra küldte, ám hónapokat kellett volna várnia ezekre. Ezért magánúton ment ultrahangra, ahol azt mondták neki: nem tudják, mi ez a dudor, de azt javasolták Siobhannak, vetessen belőle mintát, mert lehet, hogy rák. Erre tavaly júniusban kerített sort a lány, és kiderült: kettes stádiumú mellrákja van.
A nőnek előbb eltávolították a daganatot, majd kapott 12 kemoterápiás kezelést, az idei év elején pedig plusz sugárkezelést. Most úgy tűnik, felgyógyulhat a lány. Minden olyan gyorsan történt. A csomó már több, mint 2 centis volt, mire eltávolították. Ahogy felépültem, azt mondta az orvosom, kemoterápia következik, ami viszont hatással lehet a termékenységemre. Ezért petesejt-eltávolítást is csináltattam, ha esetleg a kemo után terméketlen lennék - mesélte a megdöbbentő részleteket a DailyMailnek Siobhan. A nőnek a haja is kihullott a kezelésektől, emiatt egy ideig parókát kellett hordania.
A 24 éves baristaként dolgozó lány úgy tűnik, felépült a rákból, jelenleg kontrollvizsgálatokra jár. Tavasszal szerencsére már minden rendben volt. Most néhány hetente vesznek tőlem vért, hogy rákos sejteket keressenek. Eddig azonban egyet sem találtak - mondta a megnyugtató szavakat Harrison.
– Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon beteg lehetek. Arra bíztatom a nőtársaimat, rendszeresen ellenőrizzék a mellükben lévő csomókat, mert sosem tudhatjuk, mi történhet. Bele sem merek gondolni, mi történik velem, ha nem veszem észre időben a bajt - zárta gondolatait Siobhan Harrison.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.