Gyilkosság

Rendszeresen bántalmazták a börtönben a magyar rendőrgyilkost

KKP

Létrehozva: 2022.05.13.

Ismét emberölés vádjával áll a bíróság előtt a hírhedt rendőrgyilkos. Németh István a Soós Lajos-féle bűnbanda tagjaként csak azért úszta meg a halálbüntetést, mert annak idején fiatalabb volt 20 évnél. Két társát felakasztották. Most esélyes a tényleges életfogytiglanra.

Németh István a vád szerint még 2018. augusztus 10-én este egy budai erdős területen valamin összeveszett egy hajléktalantársával, majd ádáz verekedés vette kezdetét. Németh István adott is meg kapott is, végül úgy döntött, hogy erőteljesebb módszerrel tesz pontot a vita végére. Az ellenlábasát leöntötte valamilyen éghető folyadékkal, majd meggyújtotta. Később értesítette a tűzoltókat, akik mentőt is kértek a helyszínre. A sértett két nappal később a kórházban halt meg. Az ügyben zajló büntetőper tegnapi tárgyalási napján Németh egykori cellatársait hallgatták meg. Akkor a két kiskorú gyermeke molesztálásáért ült előzetes letartóztatásban.
A rablásért már elítélt Raffael Zoltán távmeghallgatás keretében kifejtette: annak idején ő volt a zárkaparancsnok. Németh csupán néhány napot töltött náluk, mert átszállították a balassagyarmati bv-intézetbe.

Németh István csak azért úszta meg a halálbüntetést a rendőrgyilkosságban, mert a bűncselekmény idején nem volt még húsz évesFotó: MTI

– Szinte azonnal magától elkezdte mesélni, hogy milyen bűncselekményeket követett el. Beszélt a Soós-ügyről, és elmondta, hogyan fajtalankodott kislányával és kisfiával. Azt is előadta, hogyan végzett a hajléktalannal – vallotta Raffael, és hozzátette: mindez úgy robbant ki, hogy a társaktól papírt kért, majd látták, hogy mennyire serényen ír valamit. Mikor megkérdezték, hogy mit, mindent részletesen elmesélt.

– Kifejtette, hogy ő már soha nem szeretne a börtönből szabadulni, de ha mi fel tudjuk használni az általa elmondottakat vádalkura, tegyük meg. Ő egyébként is súlyos beteg, neki már mindegy – tudatta egy jelen levő mások egykori cellatárs. K. István meggyőződése, hogy a rendőrgyilkos gyengéd érzelmeket táplált iránta, ám K. gyorsan leszögezte, hogy a férfi rossz helyen kopogtat.
Németh István állítja: a rabtársak bántalmazták, mi több, egyenesen sanyargatták.


Mikor leültem egy székre, az egyikük ököllel arcon ütött. Leestem a földre, a fájdalomtól pedig elsírtam magamat. Az általam leírtakat ők diktálták, kényszerítettek rá, hogy a tollbamondást elfogadjam – védekezett a bűnöző, akit a tárgyaláson a bírónő többször is figyelmeztetett az állandó bekiabálásai miatt.

Raffael Zoltán állítja: minden bűncselekményt bevallott neki NémethFotó: Bors


Egyedüli bárány voltam a farkasok között! Az emberölés elkövetését az eljárás elejétől tagadtam – jelentette ki határozottan Németh, és hozzátette: egyáltalán nem érzi magát jól a börtönben.
A rabtársak egybehangzóan kifejtették: azokban a napokban, melyekben Németh-tel osztoztak kényszerotthonukon, szokatlan módon megszaporodtak az ellenőrzések. Egyébként is bevett szokás persze, hogy az őrök időközönként benéznek hozzájuk, de az említett időszakban ezt minimum óránként, de inkább még gyakrabban tették. Raffaelt, mint zárkafelelőst pedig a nevelők felkérték, hogy figyeljen oda Németh Istvánra. Már akkor sejtették, hogy ennek oka van, és szerintük ez be is igazolódott, hiszen köztudott, hogy még a börtöntársadalom is erősen megveti azokat, akik gyerekek ellen követnek el bűncselekményeket. 
A tárgyalás június 30-án folytatódik.
 

Kukoricásban ásták el a főtörzsőrmestert Németh az István Kórházban ismerkedett meg Soós Lajossal. 1979. július 9-én hajnalban György Józseffel együtt Soós autójával megközelítették az Üllői úton Gyulai Károly főtörzsőrmester őrbódéját. Műszaki hibát színlelve a kocsihoz csalták, Soós pedig leütötte a rendőrt. Elvették a pisztolyát, őt pedig a csomagtartóba tuszkolták. Út közben rájöttek, hogy még él, ezért félreálltak, majd Soós elvágta a torkát. A testét egy kukoricásban ásták el.



 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16753019_auto_resized.jpg
origo.hu

Figyelmeztetést adtak ki: veszélyben vannak a macskatartók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22746_resized.jpg?avcount=1702077012
origo.hu

Mindenkinek megmutatta gigantikus melleit a szuperszexi színésznő - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752100_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csak az igazán magas iQ-jú emberek képesek 9 másodperc alatt észrevenni egy rejtett arcot a képen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16753749_auto_resized.png
hirtv.hu

Az adóhatóság további 1,4 milliárd forintos kampánytámogatást vizsgál a baloldalnál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16753701_auto_resized.png
metropol.hu

Újra férjhez megy Demcsák Zsuzsa: vőlegényét egy másik sztáranyuka is levette már a lábáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16753774_auto_resized.png
hirtv.hu

Előzetes a Karikó Katalinnal készült exkluzív interjúból + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22752_resized.jpg?avcount=1702077012
origo.hu

Horváth Gréta kis bugyija nem sokat takar, néhány pántból áll csak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751318_auto_resized.jpg
astronet.hu

Imamiah, az önsimeret angyala segít minket december 8. és 12. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22735_resized.jpg?avcount=1702077012
origo.hu

Fontos a látásom, fontos a megelőzés! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22393_resized.jpg?avcount=1702077012
life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22565_resized.jpg?avcount=1702077012
life.hu

Ajándékozz kényeztetést és ragyogást karácsonyra: tökéletes arcápolók minden bőrtípusra(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/b67KSytqLry-pGJmXPnMEqaoRZ4MyC-IbMn9ZqZN4CY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkZDUwZTI1ZDhmMTQ4ZWM4ZDdkZDJiZDZkYzA1MDIx.jpg
Lángok

„Nem bírtam végignézni, ahogy az életem megsemmisül” - porig égett egy kétgyermekes család háza

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/q4woCuWedm_6KhzC3DgPEOTlTf82FceuRPrrJvqh4o4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE5YmRiNzdkNzczZDRlNzg5YTY1Nzc2MDZlMGUwYWM5.jpg
Aktuális

Eltűnt a mozgáskorlátozott János – fiának különös tippje van, hol lehet