Veszély

Figyelmeztetik a szülőket: újabb halálos TikTok-kihívás terjed a gyerekek között

Létrehozva: 2022.04.04.

Módosítva: 2022.04.04.

Halálos kimenetelű is lehet az új kihívás, amely egyre gyorsabban terjed a fiatalok között. A Paracetamol Challenge során több gyermek is kórházba került gyógyszermérgezés miatt.

Forrás: Pixabay

Új, halálos kihívás terjed az interneten a fiatalok körében. Az úgynevezett Paracetamol Challenge lényege, hogy az otthon talált összes vény nélkül kapható fájdalomcsillapítót egyszerre vegyék be a tinédzserek, majd a közösségi médián keresztül számoljanak be arról, mit tapasztalnak. A pozsonyi gyermekkórház Facebook-oldalán közzétett posztjában azt írja, hogy a kihívás következtében négy fiatal került be hozzájuk gyógyszer-túladagolás miatt. A kórház egyik orvosa szerint a paracetamol által okozott mérgezés azért is veszélyes, mert könnyű annyira túladagolni, hogy maradandó károsodást, vagy halált okozzon. Előfordul, hogy a tünetek nem rögtön, csak 24 óra elmúltával jelentkeznek, és akkorra már a máj hosszútávon is károsodhat. A tünetei a hasfájás, hányinger vagy hányás.

A legújabb kihívás lényege, hogy vény nélkül kapható fájdalomcsillapítókat szedjenek be a fiatalok, és számoljanak be arról, mit tapasztalnakFotó: Shutterstock

Az internetes kihívások népszerűsége az esetleges kockázatok ellenére is töretlenül népszerűek, ezért Királymezei Ágnes pszichológus szerint a szülőnek fel kell felhívni a gyerek figyelmét az esetleges veszélyekre, amelyeket egy ilyen kezdeményezés rejthet.

130 halálért felelős a Kék Bálna Az elmúlt években több életveszélyes kihívásról is beszámolt a Bors. Az egyik legveszélyesebb az úgynevezett Kék Bálna volt, melyben legalább 130-an vesztették életüket. A küldetés lényege az volt, hogy a fiatalok ártsanak maguknak. A Kék Bálnában játékosok és mentorok, vagy más néven kalauzok voltak. A versenyzőnek ötven nap alatt ötven szintet kellett teljesítenie, mégpedig úgy, hogy egyre keményebb feladatokat kellett megoldaniuk, és mindent videóra kellett rögzíteniük. Az utolsó feladat az öngyilkosság volt.

Királymezei Ágnes pszichológus szerint a szülőnek fel kell felhívni a gyerek figyelmét az esetleges veszélyekre

– Azok mennek bele ilyen rizikós helyzetekbe, akiknek az a fontosabb, hogy a kortárscsoport tagjainak feleljen meg. Fontos, hogy a családban legyen egy értékítélet, a gyerek el tudja dönteni, mit lehet és mit nem, ezáltal egy veszélyes és kiszámíthatatlan esetben nemet tudjon mondani – mondta a Borsnak a szakember.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716311
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716311
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét