A különleges mentőalakulat az indonéziai szőkőár sújtotta területekhez indul

Magyar mentőalakulat segítene Ukrajnában: golyóálló mellényt és sugárvédelmi ruhát is csomagolnak

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 01. 03:30
A Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja 2003 óta számos katasztrófa, háború sújtotta területeken nyújtott már orvosi segítséget. A DEKOM vezetője, dr. Késmárky András a Borsnak elmondta: már felkészültek, ha a miniszterelnökség úgy dönt, bármikor tudnak indulni Ukrajnába egészségügyi segítséget nyújtani.

A DEKOM közel 20 éves megalakulása óta már számos katasztrófahelyzetben helyt állt a világ különböző pontjain, 2005-ben Szumátrán a szőkőár, 2012-ben Haitin a földrengés, 2020 augusztusában pedig Bejrútban a polgárháború sérültjeinek nyújtottak életmentő segítséget. Ilyen speciális orvosi alakulattal Európában csak Spanyolország, Olaszország, a tengerentúlon az USA, Ázsiában pedig csak Dél-Korea rendelkezik.

– Az eddig tapasztalataink alapján, valamint az Ukrajnában dolgozó orvosok értesítése nyomán töltöttük fel raktárainkat a szükséges gyógyszerekkel, orvosi eszközökkel. 

Több millió forintnyi, nagyjából három tonnás egészségügyi készlet gyűlt össze, ami két kórház 2-3 hétre való működéséhez lenne elég 

– részletezte a Borsnak Késmárky András, a DEKOM elnöke.

Dr. Késmárky András, az orvoscsoport vezetője a speciális mentőterepjárójukkal  Fotó: DEKOM Facebook

Az összetett szakérői gárdán kívül, különleges, mobil és kompakt eszközökkel, speciális járművel kell rendelkeznie egy ilyen mentőcsapatnak, a háborúk és természeti katasztrófák sújtotta területeken való munkához.

– Az ilyen egészségügyi munkához ráadásul nemzetközi engedélyek is szükségesek, aminek mi szintén birtokában vagyunk. Az eszköz és a technikai háttéren kívül a 10-15 fős személyzetünk, sebészekből, gyerek- és mentőorvosokból, logisztikusunkból, biztonságtechnikai szakértőnkből, műszaki szakemberből álló egységünk 

bármelyik pillanatban készen áll elindulni Ukrajnába, ha a magyar kormány úgy dönt 

– ismertette a mentőalakulat vezetője.

– Értesüléseink alapján többek között nagy mennyiségű fertőtlenítőszerrel, sebészeti- és gyermekgyógyászati ellátáshoz szükséges eszközökkel, kötszerekkel, életmentő és alapellátáshoz szükséges gyógyszerekkel indulunk útnak. Nagyjából hétvégére állt össze, hogy mit viszünk magunkkal – részletezte Késmárky doktor.

Ukrajnában a helyzet egyre rosszabb, az emberek már az alapvető gyógyszereikhez nem férnek hozzá. 

Ahogy a legtöbb országban a gyógyszerellátmány többsége külföldről érkezik, a határok, a kikötők, a légtér lezárásával az utánpótlás megszűnt. Saját gyógyszergyárukból kevés van, többségében a fővárosban, ahol harcok dúlnak, a termelés akadozik, munkásaik nagy részét besorozták. A gyógyszerhiány hamarabb végezhet velük, mint a háború, végzetes lehet, ha például egy súlyos szív- és érrendszeri beteg nem jut hozzá szívgyógyszeréhez, vérnyomáscsökkentőhöz, vagy a cukorbeteg az inzulinhoz. Ellátmányunkban erre is felkészültünk – fogalmazott a DEKOM vezetője. 

Éles gyakorlattal készül a csapat a különleges mentési helyzetre  Fotó: DEKOM Facebook

– Ha mennünk kell, először a helyi kórházakkal, egészségügyi ellátókkal vesszük fel a kapcsolatot. Ugyan képesek vagyunk a terepjáró mentőautókban akár altatásos, életmentő, sebészeti beavatkozást is végrehajtani, lélegeztetőgépünk, ultrahangunk, kompakt monitoraink, kórházi sátrunk is van, de a feladatunk a sürgősségi ellátás, ami után a legközelebbi kórházba szállítjuk a beteget, ahol folytatják a kezelését. Mivel speciális, katasztrófa sújtotta, vagy háborús terepen dolgozunk, a szállító járművünk is ilyen helyzetre lett kialakítva. 

Személyzetünk számára pedig lövedékálló mellény, sisak, járvány- és sugárvédelmi felszerelést is viszünk magunkkal 

– zárta a különleges orvosalakulat vezetője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.