Undorító

Gyomorforgató: Olyan fotót posztolt egy dolgozó a H&M-ből, hogy azonnal kirúgták

Létrehozva: 2022.01.01.

Villámgyorsan végigsöpört a közösségi médián a döbbenetes fotó.

Forrás: Pexels

Egy – már csak egykori – dolgozó megdöbbentő fotókat készített egy New York-i H&M -ben, és közzé is tette azokat. Azt azonban még csak sejteni sem merte, hogy a ruházati üzletben lőtt képek rövid idő alatt végigsöpörnek az interneten – és ennek következménye is lesz.

A H&M-ben dolgozom és egy vásárló tetveket talált az egyik pulcsis ruhaállványon. Nem zárják be az üzletet és még csak nem is szólnak senkinek a problémáról. Egyszerűen csak elzárták azt a részt.

– írta Twitter-posztjában a fiatal nő, aki fotókat is megosztott a döbbenetes látványról.

A bejegyzés egyre több felhasználóhoz jutott el, akik már az elején pontosítottak és figyelmeztették a nőt, hogy ezek nem tetvek, hanem ágyi poloskák, és a mennyiségükről ítélve olyan komoly a probléma, hogy haladéktalanul be kellene zárni az egész üzletet.

A posztoló végül közölte közösségi oldalán: a ruházati üzlet csapatának már nemtagja, kirúgták. Emellett felettesei közölték vele, hogy ez egy általános probléma a cégnél, így nem fordítanak rá különösebb figyelmet. A H&M egyelőre nem reagált az egyre nagyobb közönséghez eljutó problémára.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek