Kigyógyult a rákból, a koronavírus azonban legyőzte a 82 éves nőt. Azután fertőződött meg, hogy az egyik barátnője elhallgatta, hogy vírusos – legalábbis ezt állítja Barbara családja.
Az amerikai Ohióban élő 82 éves Barbara Bartolovich immunrendszere azóta gyengébb, hogy kigyógyult a vérrákból. A koronavírust akkor kaphatta el, amikor barátnőivel együtt kártyáztak – amely előtt állítólag mindenkit megkérdeztek: van-e bármilyen tünetük, egészségesek-e.
A nő családja most azt állítja, az egyik barátnő elhallgatta, hogy Covidos – ami csak később derült ki.
Az összejövetel után ugyanis Barbara néni kórházba, majd lélegeztetőre került. Szervezete pedig december 21-én adta fel a harcot.
Négy gyermeke és tíz unokája gyászolja, akik közül az egyik megszólalt. Azt mondta, nem éri meg elhallgatni a betegséget.
Tudva, hogy károsíthatod valakinek az egészéségét vagy megölhetsz valakit, csak azért, mert szórakozni akarsz – idézi Laurent a Mirror.
Barbara még 2014-ben vesztette el férjét, Franket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.