Aktuális

Veronai busztragédia: Tavasszal kell börtönbe vonulnia a vétkes sofőrnek

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.12.06.

Tavasszal kell börtönbe vonulnia a veronai buszbaleset okozásért hat évre ítélt sofőrnek. Amennyiben V. János ennek nem tesz eleget, akár az Interpol vagy az Europol segítségével is előállíthatják az olasz hatóságok. Szendrei Endre az unokahúgát veszítette el az öt évvel ezelőtti tragédiában, és most a Borsnak fejtette ki, hogy az ügynek még koránt sincs vége.

Forrás: AFP

Továbbra sem kér bocsánatot az áldozatok hozzátartozóitól és az életben maradt sérültektől az a V. János, aki az ellene indított büntetőeljárás keretében megkísérelte saját barátjára kenni a felelősséget az általa okozott veronai buszbaleset után. Mint ismert, a Szinyei Merse Pál Gimnázium sítúrájáról hazafele jövet a busz az autópálya egyik korlátnak ütközött, majd kigyulladt. A megelevenedett pokolban összesen 17-en, köztük diákok és tanárok vesztették életüket. Az olasz bíróság, az ügyészség és a vádlott végül egy hónappal ezelőtt kiegyezett hat éves büntetésben.

Tavasszal megy börtönbe a sofőr

Az olasz törvények szerint várhatóan 5-6 hónapon belül kell megkezdeni a büntetés letöltését, ami azt jelenti, hogy V. Jánosnak tavasszal kell börtönbe vonulnia.

Nincs arról információm, hogy a buszvezető kezdeményezte-e, hogy Magyarországon ülhessen, bár tény, hogy ha be is ad egy ilyen indítványt, az nem bír halasztó hatállyal – mondta a Borsnak Szendrei Endre. A férfi az unokahúgát veszítette el a balesetben, és azóta igen komolyan beleásta magát az ügybe.

– Ha V. szeretné, hogy a kérelem a megfelelő diplomáciai és igazságszolgáltatási csatornákon keresztülfusson, már most intézkednie kell – szögezte le Szendrei.

– Amennyiben V. nem kezdi meg a büntetés letöltését, még kiadatásra sincs szükség, hiszen az Europolnak megvan rá a lehetősége, hogy egyszerűen eljöjjön érte, és Olaszországba vigye. A rendszer úgy működik, hogy az elítélt egy nap megkapja az értesítést, hogy mikor és melyik börtönben kell jelentkeznie. Ha ennek nem tesz eleget, az Interpol előállítja – szögezte le a nagybácsi, aki szerint mindenképpen minősíti a buszvezető morális szintjét, hogy képes volt egy évtizedes barátság után az elhunyt váltótársára fogni a baleset okozását.

Amikor személyesen találkoztam vele, inkább csak hablatyolt. Sok mindenre emlékezett, de állítása szerint arra pont nem, hogy a buszt ő vezette volna – magyarázta Endre.

Felvétel a bizonyíték

A bizonyítási eljárásban felmerült, hogy a buszról az utolsó pihenő után készült egy kamerafelvétel, melyen szintén látszott, hogy V. ült a volán mögött, azonban a védői azzal próbáltak érvelni, hogy kérdés, volt-e esetleg még egy megálló.

– A vádat az ítélethirdetéskor már nem is a veronai ügyész, hanem a tartományi főügyész képviselte. Ő odajött hozzánk beszélgetni, és elmondta, azért kényszerült kiegyezni a szerinte is enyhe hat éves büntetésben, mert a bíró már olyan irányba terelte a tárgyalást, hogy végül a sofőrt akár fel is menthette volna.

Őrzik a roncsot

Ugyan a buszvezető esetében már megszületett az ítélet, ám az ügy még folytatódik, hiszen az autópálya elleni eljárás jelenleg is zajlik Olaszországban.

– Egy három héttel ezelőtti tárgyalási napon meghallgatták azokat a rendőröket, akik az elsők között érkeztek a helyszínre. A főnyomozó négy alkalommal jelentette ki, hogy számukra egyértelműen V. János ült a volán mögött. A sofőr ugyanis egy rendkívül súlyos fejsérülést szerzett, mert a fejére zuhant egy, a vezetőülés feletti nehéz tárgy. Az egyenruhások azt is kinyilvánították, hogy találkoztak a sokkos állapotban levő V. Jánossal, aki akkor elmondta, ő vezetett.

Az autópálya elleni büntetőeljárásban öt alkalmazottat vádolnak. Ebben kulcsszerepe lehet a jelenleg is egy veronai katonai laktanyában őrzött buszroncsnak. A bűnjel zár alatt van, onnan semmit sem szabad elhozni. Szendrei egy alkalommal a járművet megtekinthette.

A pálya ügyvédei azt szeretnék bebizonyítani, hogy a felelősség kizárólag V. Jánost terheli. A taktikájuk arra épül, hogy az autópálya biztonsági berendezései csak bizonyos határokon belül működhetnek,és ha valaki túllépi a megengedett sebességet, és úgy csapódik járművével egy korlátnak, az olyan elváltozásokat okozhat a buszon, mint amilyenek a tragédiában érintetten is keletkeztek. Ez azért fontos nekik, mert ha sikerrel járnak, nem kell kártérítést fizetniük a sérülteknek és az elhunytak hozzátartozóinak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139464_auto_resized.jpg
origo.hu

A Fradi játékosának nagy pofon volt, hogy kimaradt Marco Rossi csapatából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713413709
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137205_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító vallomást tett Király Viktor: "A gyerekem és a feleségem agyára megyek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713413709
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713413709
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713413709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713413709
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni