Koronavírus

A virológus nem kertelt: őszintén elmondta, milyen karácsonyunk lesz!

Létrehozva: 2021.12.22.

Módosítva: 2021.12.22.

Nem kell maszkot viselniük, mikor egymással találkoznak, a nagyszülők megölelhetik az unokákat, mintha nem is létezne a járvány. A krónikus betegeknek, a legyengült immunrendszerűeknek, daganatos betegek vagy szervátültetettek számára még friss vakcinavédelem mellett is ajánlott óvatosabbnak lenni és maszkot hordaniuk az oltott rokonaikkal való ünneplés során is. 

A koronavírus ellen immunizáltaknak olyan lehet a karácsonyuk, mint két évvel korábban 

– mondta a Borsnak Rusvai Miklós.

Rusvai Miklós szerint az oltottaknak szabad karácsonyuk lesz, Fotó: YouTube

Azt nem szabad elfelejteni, hogy az omikron nevű új variáns már itthon is megjelent. Egyelőre a többi európai országban nagyobb fertőzést produkál, de jelentéseik szerint kevésbé súlyos megbetegedést okoz, a származási országából, a Dél-Afrikából érkező adatok is ezt támasztják alá. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az omikron elsősorban felső légúti panaszokat vált ki, a tüdőt kevésbé érinti. Könnyen összetéveszthető egy egyszerű náthával, ugyanis jellemző tüneteik igen hasonlóak, itt is torokkaparással, orrdugulással kezdődik a betegség – részletezte a virológus.

 

Aki szerint emiatt az enyhébb náthás panaszokkal sem tanácsos találkozni, főleg idős vagy krónikus beteg rokonainkkal, az oltatlanokkal semmiképp.

– Az oltatlanoknak mindenképpen javallott a maszkviselés, ugyanis ha mindkét félen van maszk a vírus átadásának 5 százalék az valószínűsége, ha csak az egyiken, akkor tízszer akkora a fertőzés esélye – tette hozzá Rusvai, aki kiemelte: az oltatlanok számára a járványügyi óvintézkedéseket érdemes lenne ugyanúgy betartani, mint mikor még nem volt vakcina a koronavírus ellen. – A szabad levegőn, és 1,5 méteres távolság tartásával kevésbé terjed a vírus. Bár erre hagyatkozni igencsak kockázatos, főleg az eredetinél tízszer gyorsabban terjedő új variáns esetében. Oltatni még mindig nem késő, valószínűleg a futótűz gyorsaságával terjedő omikron mindenkit el fog érni, január közepétől berobbanthatja az 5. járványhullámot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714983912
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714983912
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika