Spirituális útkereséséről beszél a Shygys egykori sztárja

Spirituális útkereséséről beszél a Shygys egykori sztárja

spirituális változás
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 30. 06:30
Gajdos Attila ma már csak a szeretetben hisz, és ezt nemcsak a saját életében igyekszik hirdetni, hanem bárkinek segít, hogy rálelhessen.
Bors

Gajdos Attila életének minden területén arra törekszik, hogy a szeretet és az elfogadás kerüljön előtérbe. Az énekes elárulta, hogy a Shygys mellett a To­gether Gospel Singers formációval is fel szokott lépni, akikkel szintén a szeretetet tartják a legfontosabbnak.

– Nagyon szeretünk olyan környezetben fellépni, amit a szeretet leng körül. Ilyenek az istentiszteletek és az esküvők is, ahol a szeretet van a középpontban. A gospel is erről szól: felemeli az ember lelkét, és varázslatos hangulatba hozza a közönséget és minket is – mesélte Attila a Metropolnak, aki félve elárulta, hogy lesz még egy jelentős koncertjük 5-én, ami azonban a koronavírus miatt sajnos még elmaradhat, pedig nagyon készülnek rá, és még vendégfellépők is lesznek.

"Az én vallásom a szeretet vallása"

Az énekes szép lassan talált rá a saját vallására, aminek a szeretet a lényege, a fő üzenete.

– Az én vallásom a szeretet vallása, és nem feltétlenül keresztény vagy buddhista. Minden egyházban megvannak a vonalak, amik a szeretről szólnak, ezek vonzanak engem. Én hiszek az ember jóságában, én hiszek az önzetlen valódi szeretetben – árulta el Attila, aki egyébként úgy érzi, hogy ami a szívünkben és a lelkünkben van, az egy olyan örök értékű kincs, amit senki sem vehet el.

Segítség a vírushelyzetben

Az énekes szerint a szeretet a koronavírusos időszakban is nagyon fontos szerepet tölt be, hiszen ez segíthet kilábalni a rossz helyzetekből is.

– Ez a helyzet nagyon sok mindenre megtanítja az embereket. Ne a külső világban, hanem belül a szívünkben keressük a szeretetet. Mindenkinek a lelkében ott van. A körülmények rengeteget változtak az elmúlt időszakban, a bennünk lévő szeretet örök. Ez a túlélés és az emberi kapcsolatok záloga.

Megtalálni a fénymagot

– Nagyon szeretem a zene mellett a lélektani dolgokat és a spiritualitást. Szeretek beszélgetni az emberekkel, energiákkal is dolgozom. Akik esetleg elakadtak az életben, néha felkeresnek és segítek nekik, hogy megtalálják a fénymagot, a szeretetet – árulta el Attila.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.