Aktuális

Lova mentette meg a tolnai családanya életét

KKP

2021. november 17. szerda 10:15

Lova mentette meg egy györkönyi családanya életét. Farkas-Kovács Mónika azóta is hálás kedvenc hátasállatának, ezért megfogadta, hogy soha nem fogja vágóhídra küldeni. 

Forrás: Móricz István

Farkas-Kovács Mónika örökre hálás lesz kedvenc lovának. A kanca másfél éves korában került a györkönyi családanyához, később pedig megmentette a nő életét.

Csak azt vettem észre, hogy Bogár vágtában megindul felém. Lemerevedtem. Nem tudtam, mi következik. Arra gondoltam, hogy vagy kikerül, vagy nekem jön. Abban a pillanatban, hogy hozzám ért, bevágódott a hátam mögé, majd egy hatalmas csattanást hallottam. Kiderült, hogy Csinos megpróbált engem megrúgni és megharapni, de mindkettő Bogárt érte – idézte fel a történteket Mónika, aki végül Csinost lecserélte egy nyugodtabb lóra. Úgy tudja, most Zalaegerszegen fogatos lónak használják.

Kérdés, vajon Bogár honnan tudta, hogy Csinos mire készül.

– A lovak is kommunikálnak egymással és értik egymás jelzéseit. Csinos lopakodni kezdett felém sunyítva. Letette a két fülét, ez pedig azt jelenti, hogy valami rosszra készült. Eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, Bogár velem marad. Rajta kívül még két lovam van.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16066487_auto_resized.jpg
origo.hu

Rákay Philip Donáth Annáról és a hazaárulásról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15845_resized.jpg?avcount=1686032109
origo.hu

Így érzi magát súlyos betegsége után Gálvölgyi János

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16066989_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Árulkodó jel Szoboszlai távozására, megtalálta utódját a Lipcse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067375_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrán intézet: ilyen mértékű népességfogyással pár éven belül nem lesz elég ember, hogy megtermeljék a GDP-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16064258_auto_resized.jpg
ripost.hu

Júniusi kínai horoszkóp: sorsfordító napok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15847_resized.jpg?avcount=1686032109
origo.hu

Megmutatta bomba testét Nádai Anikó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16065546_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. június 6.: a Nyilas új útra talál, a Halakat az intuíciója vezeti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15820_resized.jpg?avcount=1686032109
life.hu

Multifokális lencse 50% kedvezménnyel (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15830_resized.jpg?avcount=1686032109
hirfm.hu

Elindult Magyarország legújabb rádióállomása! Hallgass bele!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067842_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újra szerelmes! Magyar focista rabolta el Schobert Lara szívét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15817_resized.jpg?avcount=1686032109
life.hu

A bőséges folyadékbevitel is lehet a hólyaghurut ellenszere(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/9NtL2X3FDNZCV_CKe1ta9feaySAqD9t2-6WzbBq1trA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZWY2MWY4YzBmMzRlNGY4NWRhNTU4M2U2MTlhOWU0.jpg
Dráma

„Tönkretett a stressz, műtétre volt szükségem!” – a Szekszárdon meggyilkolt kislány édesanyjának komoly fájdalmai vannak

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/GyVRuxZPyPgDw6LxmoDybLUQLuXK8hPEnJ8PT6xB-fo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNWIwNmVmZjQzMTRkODFhOTVkZGJiYWRiYmI3MTA0.jpg
Gyász

"Még a lelkem is belesajdul" – százak siratják Tamást, a motoros horrorbaleset áldozatát