Aktuális

Robbanás volt a vegyi gyárban: három holttestet találtak, mérgező vegyi anyag terjeng a levegőben

Bors

Létrehozva: 2021.07.29.

Két nappal a nyugat-németországi Leverkusenben történt robbanást követően további három holttestet találtak a romok alatt- közölte csütörtökön a német ügyészség és a kölni rendőrség.

Forrás: AFP

A baleset halottainak a száma ezzel ötre nőtt. Két embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván, az ügyészség ugyanakkor közölte, hogy nehéznek bizonyul a keresés, ugyanis az érintett terület csak korlátozottan megközelíthető, így drónokat kénytelenek bevetni. A robbanásban 31-en sérültek meg.

A tájékoztatás szerint a Chempark gyár szemétégető üzemében történt robbanást követően indított munkálatok a nyomozókkal történt egyetetés nyomán a romeltakarításra fognak összpontosítani. Ezzel összhangban azonban tovább folyik az eltűntek utáni keresés, bár egyre kevesebb a remény, hogy túlélőket találnak.

A német ügyészség gondatlan emberölés, illetve robbanás gondatlan előidézése gyanújával indított vizsgálatot.

Ahogy a keresési, úgy a robbanás okát feltárni hivatott nyomozási munkálatokat is hátráltatják a nehéz munkakörülmények. Az észak-rajna-vesztfáliai tartományi környezetvédelmi hivatal még nem tudta megállapítani, milyen vegyületek szóródtak szét a környéken a robbanást követő füstfelhővel. Egy előzetes értékelés szerint dioxin-, PCB- és furán-vegyületekről lehetett szó. A cég közölte, hogy a robbanást követő tűzben oldószeres tartályok kaptak lángra.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek