Aktuális

Égő cigarettát nyomtak el a testén és a saját ürülékével etetették: hónapokig kínozták gyilkosai Sylviát – 18+ fotó

Bors

Létrehozva: 2021.02.28.

A kislányt fogvatartói saját ürülékével etették, verték, cigarettacsikkeket nyomtak el rajta, sebeibe sót dörzsöltek.

Forrás: Wikipedia

Gertrude Baniszewski szociopata volt, élvezte, ha másoknak szenvedést okozhatott. Semmiképp nem egy olyan nő, akire bárki is rábízná a saját gyermekét – amíg a sors úgy nem hozza.

két férjtől hét gyermeke született

Lánykori nevén Gertrude Van Fossan-nak unalmas gyerekkora volt, míg tízéves korában, 1938-ban az apja a szeme előtt meg nem halt szívrohamban. Gertrude először 16 évesen ment férjhez, aztán két férjtől összesen hét gyermeke született, akiket nagy szegénységben végül egyedül nevelt.

A tragikus történet másik főszereplőjének, Sylvia Likensnek sem volt épp felhőtlen az élete: folyton veszekedő és egyre inkább elszegényedő szülei egy cirkuszban dolgoztak, négy testvére volt.

végzetes döntés

A szülők sokat utaztak, ezért az iskolájukból ismerős Gertrude-nak adták le a lányt és testvérét, Jennyt, hogy heti 20 dollárért viselje gondjukat. A kamaszok apja azonban el-elmaradt a fizetéssel, amit Gertrude úgy gondolt, hogy a lányokon bosszul meg. Verni kezdte mindkettejüket, és a saját gyerekeit is erre biztatta. Sylvia pechére azzal csúfolta Gertrude két lányát, Paulát és Stephanie-t, hogy prostituáltak, ezért idővel neki jutottak a pofonok, még a saját testvére is verte parancsra.

Sylviát lökdösték a lépcsőn az iskolában, megverték, több száz cigit elnyomtak a testén, bántalmazásában részt vett Paula fiúja, Richard Hobbs is.

Sót szórtak a sebeibe

A sebeibe sót dörzsöltek, forró vízben fürdették, és többször is kólásüveget nyomtak a nemi szervébe. Gertrude a székletét etette vele és arra is kényszerítették, hogy egye ki az asszony legkisebb gyermekének pe­lenkájából az ürüléket. Sylvia a sok verés és az embertelen bánásmód miatt gyakran bepisilt, ezért Gertrude kikötözte és a vizeletét is megitatta vele. Jennynek sikerült felvenni a kapcsolatot Diana nevű nővérével, de őt Gertrude nem engedte be a házba, ahogy a gyámhatóságot sem, akiket a nővér odaküldött.

Az asszony azt hazudta, hogy Sylvia megszökött tőle, majd egy levelet íratott a kamaszlánnyal, hogy elment egy csapat fiúval. A kegyetlenkedésnek még itt sem volt vége. Gyerekeivel lefogatta Sylviát, és egy forró tűvel belevéste a hasába, hogy:

„Prosti vagyok, és büszke vagyok erre”

a szeméttelepre vitte volna

Gertrude azt tervezte, hogy az eddigre már csontsovány, erőtlen és beteg Sylviát kiteszi egy szeméttelepre meghalni, Slyvia megpróbált az ablakon keresztül megszökni. Gertrude rajtakapta, ezért Richarddal egy evezőlapáttal agyonverték.

A kiérkező zsaruk fülébe testvére, Jenny azt súgta, ha kiviszik a házból, mindent elmond.

Így lett, Gertrude-ot még aznap letartóztatták és több gyereke is börtönbüntetést kapott. Az asszonyt életfogytiglanra ítélték, de 1985-ben a Likens család tiltakozása ellenére szabadon engedték. Öt évvel később rákban halt meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747429_auto_resized.jpg
origo.hu

Szakítottak a TV2 műsorának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748419_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Macron elnök fogadja Orbán Viktor kormányfőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747188_auto_resized.jpg
ripost.hu

Újabb sztárpár kapcsolata ért véget: "A miérteket megőrizzük magunknak"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747033_auto_resized.jpg
vg.hu

Orosz nagykövet: Biden elvesztette a kapcsolatát a valósággal, Oroszország megtámadásáról fantáziál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22684_resized.jpg?avcount=1701953115
origo.hu

Tóth Gabira cserélik Tóth Andit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16744645_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Skót-felföld ködös-rögös vidékén halad a világ egyik legszebb vasútvonala

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1701953115
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/1124_resized.jpg?avcount=1701953115
life.hu

PMS-barát ételek, azaz mit fogyasszunk és mit ne a menstruáció előtti napokban?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22689_resized.jpg?avcount=1701953115
lapcentrum.hu

Vásároljon most egy éves Mandiner előfizetést és fél évet mi állunk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/GuHHRs7uXJCq0tdFE2XTqArPZmqr7lBJlPiTS6FOZNw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNkYzgxNGIyYjIzYzRjODc5YmU5ZWVmOTYxOWRjZGU5.jpg
Értékpapír

Nagy bejelentést tett Varga Mihály, hétfőtől már érvénybe is lép

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/MU4nTVZir5gpe8wp88kC-d_uccdYsLVSn7tV3dy2_pU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiZDA4ZDRlZGRlZTRlOTFiODk0YjAyYTJlNWQ5MGZk.jpg
Adócsalás

40 rendbeli adócsalással gyanúsítják a magyar Amnesty-főnök testvérét