Aktuális

Rendőrök verték szét a hiányos felszerelés miatt tüntető orvosokat

Bors

2020. április 9. csütörtök 22:00

Forrás: AFP

A koronavírus-járvány Pakisztán egyes tartományaiban szinte teljesen kezelhetetlen méretek öltött. Az orvosoknak rengeteg esetben megfelelő védőfelszerelés nélkül, siralmas egészségügyi állapotok mellett kénytelenek felvenni a harcot a betegséggel, és hogy erre felhívják a figyelmet, több tucatnyian ülősztrájkot tartottak. Bár a tüntetés békés volt, a kivonuló rendőrök válogatás nélkül, gumibotokkal, fegyverekkel ütötték az orvosokat és közülük 60-at egy éjszakára őrizetbe is vettek.

Egyikük a Guardiannek azt mondta, a rendőrök néhány napja még tisztelegtek előttük, amiért a járvány ellen harcolnak, most pedig verik őket. A férfi szerint az állami kórházakban még elkülönített osztálya sincs a koronavírus-betegeknek, és csak az ő osztályán 16 fertőzött orvos van, akik rengeteg általuk kezelt betegnek átadhatták a vírust. A járvány pakisztáni gócpontjában, Beludzsisztán tartományban összesen 19 lélegeztetőgép van, miközben az országban 4000 a regisztrált fertőzött úgy, hogy az elvégzett tesztek száma nagyon alacsony. 

Egy másik orvos, Younas Elahi arról számolt be, hogy az orvosok elkezdték megtagadni az ellátást, mert gyakorlatilag a saját halálukba rohannak azzal, hogy felszerelés nélkül koronavírusos betegeket ápolnak.

– Sírni tudnék, amikor látom a betegeket segítségért könyörögni, az orvosok pedig még megérinteni se tudják őket. Az itt található egészségügyi létesítmények borzalmasak. Azt hiszem, ez a járvány kezelhetetlen Beludzsisztánban – mondta a férfi, aki szerint jóval többen lehetnek, akik hordozzák a betegséget, ezért is lenne nagyon fontos, hogy legalább őket, a front első sorában dolgozókat védjék.

További cikkek

Szexi

Letapasztotta a mellbimbóit, így már nem tiltja le az Insta Barbit

Gyász

Késelés a XVI. kerületben: Felesége előtt csuklott össze a szíven szúrt családapa

Ez is érdekelhet

borsonline.hu

Imádkoznak a rajongók: Az intenzív osztályon küzd az életéért a magyar zenész

borsonline.hu

Könnyek között tett őszinte vallomást Falusi Mariann

origo.hu

Családja gyászolja a budapesti rablóüldözőt, aki hősi halált halt

hirtv.hu

Ön szerint is a fekete párduc van rajta? Újabb, jobb minőségű videó készült - ezúttal Kerecsendnél

kemma.hu

Az országban elsőként az esztergomi kórházban lesz tb-finanszírozott oxigénterápia

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Máthé Dominik csak egyszer nézte vissza a gólját; elárasztották ajánlatokkal

origo.hu

Ez történik most a Szuezi-csatornában ott, ahol az Ever Given tavaly keresztbe fordult

borsonline.hu

Borzasztó felfedezés: így fog elpusztulni a Föld

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 18.: fontos kérdéseknek a végére teszünk pontot, lelkileg megújulunk

borsonline.hu

Kiakadt Kulcsár Edina elhagyott férje: Mérhetetlen harag van bennem!

origo.hu

Így nézett szembe a halállal az ír terrorista