Aktuális

Óvodát fogadott örökbe Sebestyén Balázs

Bors

Létrehozva: 2019.11.10.

Harminc gyermek "védőszentje" lett Sebestyén Balázs, örökbe fogadott egy óvodát.

Forrás: Bánkúti Sándor

– Beszéltünk pár héttel ezelőtt a rádióban a Fogadj örökbe egy ovit kezdeményezésről, ami egy elképesztően jó dolog! Én a taktabáji Kék Ibolya Óvodát fogadtam örökbe, ahova 30 gyerek jár. A kicsik nagyon nehéz szociális körülmények között élnek, 27 gyerek halmozottan hátrányos helyzetű, félkomfortos, vagy komfort nélküli házakban él, jellemzően nagyon ingerszegény környezetben, emiatt gyakran mozgásuk, beszédük is fejlesztésre szorul. Az óvodapedagógusok nemcsak tanítják, nevelik őket, de igyekeznek olyan élményekhez juttatni a kicsiket, amiket a szülők általában nem tudnak biztosítani számukra. A településen élők olyan nehéz körülmények között élnek, hogy a gyerekeknek általában nincs váltóruhájuk, váltócipőjük, de még a tisztasági felszerelés beszerzése -fogkefe, WC papír- is problémát jelent a szülők számára – taglalj a közösségi oldalán Sebestyén Balázs, aki igyekszik boldogabbá tenni a gyerekek életét. 

Egy nagyon jó kezdeményezéshez csatlakoztam és arra szeretnélek kérni Benneteket, hogy ha tudtok akkor csatlakozzatok ti...

Posted by Sebestyén Balázs Hivatalos oldala on Friday, November 8, 2019

– Játékokat, építőkockákat, építő játékokat, műanyag,- fa, - fém kisautókat, játékbabákat babakocsival, különböző típusú társasjátékokat, fa és műanyag puzzle-t, mesekockákat, fejlesztő játékokat, mágneses írótáblákat, labdákat, dinós játékokat, színes ceruzákat, és zsírkrétákat, két tucat könyvet, tisztálkodási szereket (fogkeféket, fogkrémet, szappant), törülközőt, lemosható asztalterítőt, váltóruhákat (minden óvodáskorú gyerek méretben két garnitúrát) küldtem. 

Nem azért írom le, hogy kérkedjek vele, hanem azért hogy lássátok, miket lehet küldeni, minek örülnek, mennyi mindenre szükségünk van és mekkora segítség az, ha úgy döntötök, szeretnétek segíteni! 

A gyerekek elképesztően cukik és örülnek mindennek, mert tényleg nagyon nehéz sorsuk van - zárta sorait Balázs, aki nemcsak támogatja, de időnként meg is látogatja a gyerekeket. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714814
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089821_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714814
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714814
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét