Huszti Kata most a Fuss család Fuss! Ma este kezdődő sport-realityjében tűnik majd fel, ahol egy családot edzve versenyeznek a fődíjért. Nagyon nagy a kihívás, ugyan is három másik családdal kell versenyeznünk és a körülmények sem mindig kedvezőek. Egy család alhat a luxuslakókocsiban, a többiek egy katonai sátorban hajtják álomra a fejüket, mindezt a napi teljesítményük dönti el.
– Nagyon fontos figyelni a családi viszonyokat. Teljesen másképp működnek, ha 0-24-ben együtt kell élniük. Persze, otthon is együtt élnek, de itt egész nap egymásra vannak utalva – mesélte a lapunknak Huszti Kata, aki azt is elárulta a mostani forgatás kevésbé viselte meg kapcsolatát, mint ezelőtt.
– Eddig nem gondolkodtam el, hogy házasságban éljek valakivel, de valahogy a mostani párommal teljesen más. Vele el tudom képzelni örökökre – mesélte boldogan a sportos Kata.
Kata abba is beavatott minket, hogy míg az Exatlon alatt a távolság és a kevesebb kommunikáció miatt nehezebben tudtak túllendülni a vitákon, most ez teljesen másképp zajlott, mert párja, gyakran meglátogatta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.