Három országban keresik Károlyt

Három országban keresik Károlyt

keresés
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 21. 10:30
A kámforrá vált villanyszerelőkkel és a maglódi vállalkozóval egyetemben a Mosonmagyaróvár mellett élő Gyurics Károlynak is kísérteties módon az autójával együtt veszett nyoma.
Bors

Tíz napja indult útnak otthonról új városi terepjárójával egy dunaszigeti nyugdíjas, és a mai napig nem tért haza. A rendőrség nagy erőkkel keresi, a kutatócsapatok még nyomkereső kutyákat és motoros sárkányrepülőt is bevetettek – hiába.

– Október 11-én este fél hat körül látták az ismerőseink utoljára a Mosonmagyaróvár és Feketeerdő közötti hídon. A férjem állt és nézte a Dunát, a kocsi pedig mellette parkolt. A telefonját otthon hagyta, aznap reggel beszéltem vele utoljára – idézte fel a Borsnak az aggódó feleség, Gyurics Edina, aki az esti órákban hazaérve hiába szólongatta a férjét.

Mint mondja, Károly autószerelőként dolgozott, de egy ideje már nyugdíjba van. Imádta a vizeket, szinte mindennap kocsikázott és pecázott a Duna közelben lévő mellékágainál.

– Érszűkület van a lábában, és rettegett attól, hogy – ahogy az édesapjának is tették korábban – amputálhatják a lábát. A betegsége miatt kissé depreszsziós volt, de semmi jelét nem mutatta, hogy készülne valamire. A gyógyszerei sincsenek nála, borzasztóan aggódunk. Mindenki szerette, rosszakarója nem volt, de ennyi idő után már mindenre gondol az ember. Lehet, hogy az új autója miatt tüntették el... – zokogott Edina.

Az 56 éves asszony október 12. szombatra virradó éjjel jelentette az eltűnést, azóta Károlynak és az RCA–971-es rendszámú, fehér Lada Niva Urbannak a körözését is elrendelték.

– A rendőrök intenzíven nyomoznak, de egyelőre semmi nyom, óriási területet kell átkutatni. Nagyon közel van hozzánk Szlovákia és Ausztria, a hatóságok ott is tudnak a férjemről és az autójáról. Egyébként szeretett az erőmű mellett, a határ menti töltésen kocsikázni – tette hozzá Edina.

A Borssal a rendőrség közölte: körözési eljárásban foglalkoznak az eltűnéssel, bűncselekmény gyanúja ez idáig nem merült fel. Mint ismert, tavaly március végén tűnt el a szintén mosonmagyaróvári villanyszerelő, Mácsik Zoltán, négy éve pedig a munkatársa, Orlik Vilmos. A családapák munkáltatóját azóta gyilkossággal gyanúsítják. A holttestek után a Szigetközben is kutattak, de a mai napig nem kerültek elő. A Mácsik család már többször is beszélt Károly feleségével, tartják egymásban a lelket. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.