Aktuális

Hatalmas készültség a Vatikánban, Ferenc pápáért küzdöttek a tűzoltók

Címkék
Pápalift

Bors

Létrehozva: 2019.09.01.

A pápa beszorult egy liftbe, a tűzoltókat riasztották a megmentésére.

Forrás: MTI

Huszonöt percig tartott, amíg a tűzoltóknak sikerült „kiszabadítani”Ferenc pápát az egyik liftből, amelyik beragadt – mondta el maga az egyházfő vasárnap a Szent Péter téren.

Ferenc pápa elnézést kért az őt váró hívőktől, hogy késve, pár perccel 12 óra után érkezett meg az apostoli paloták térre néző ablakába, ahonnan pontban délben szokta elmondani vasárnapi beszédét.

A pápa elmesélte, hogy azért késett, mivel beragadt az egyik vatikáni liftbe. Huszonöt percig tartott, amíg sikerült elhagynia a felvonót. A beszámoló szerint a lift áramkimaradás miatt állt le hirtelen, pont amikor Ferenc pápa a liftben tartózkodott.

Az egyházfő köszönetet mondott a tűzoltóknak, akik kisegítették őt a liftből.

Ferenc pápa a vatikáni Szent Márta-házban lakik, de több imádságot és beszédet az úgynevezett pápai lakosztály Szent Péter térre néző ablakából mond el a téren tartózkodóknak. Az apostoli paloták utolsó emeletén található lakosztályba lift viszi fel a pápát, ez a felvonó állt le.

(via Ripost)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196842_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715088621
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196771_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Méregdrága ajándékokkal lepte meg a kínai elnököt Emmanuel Macron

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715088621
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715088621
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715088621
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715088621
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?