Ha létezett valaha a magyar labdarúgásban kiváló fedezet és középhátvéd, az egykor az Újpesti Dózsa futballcsapatában remeklő Solymosi Ernő az volt. A Miskolcról indult hirtelenszőke, Pixi becenevű labdarúgóról egykori csapattársa, Göröcs János árult el érdekességeket.
– Pixi végtelenül nyílt, igencsak szerethető srác volt – jelentette ki a 80 éves Göröcs Titi.
– Valószínűleg többre is vitte volna a velünk megszerzett három bajnoki aranyérménél, csakhogy egészségügyi panaszai miatt csípőműtétre lett volna szüksége. Márpedig ez a hatvanas években 50–60 ezer forintba került. Amikor a lehetséges sebészi beavatkozásnak híre ment, egykori válogatottbeli csapattársa, Sándor Károly, azaz Csikar felajánlotta neki, hogy a teljes összeget asztalra teszi. Pixi azonban visszautasította, mert erősen tartott a műtéttől. A 324 élvonalbeli meccsen bizonyított Solymosi az 1960-as római olimpián bronzérmet szerzett, harmincnyolc válogatott meccsén hét gólt lőtt.
– De még milyeneket, ugyanis bikaerősen bombázott! – jegyzi meg Titi. – Együtt utazhattunk az 1962-es chilei vb-re, ahol ötödik helyen zárt a csapatunk, majd rá két évre a spanyolországi Eb-n bronzérmes csapat tagja volt. Göröcs hozzátette, Solymosi Ernő Dózsa-focistaként rendőrszázadosi rangot viselt, később pedig – pályafutása befejezését követően – a kormányőrségnél alkalmazták.
– Lázár György egykori miniszterelnök személyi biztosítójaként dolgozott. Az efféle foglalatosság nem volt meglepő az akkori Dózsánál, hiszen Szusza Ferenc és Deák Ferenc, azaz Bamba Kádár János testőreként kereste a kenyerét. A 2011-ben elhunyt Solymosi Pixi haláláról elég keveset tudott a közvélemény. Nos, Göröcs János elárulta, a remek felépítésű, fejjátékban verhetetlen Pixit vérmérgezés vitte sírba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.