Aktuális

Nem csak a csúszós utak, a behavazott autó is veszélyes

Bors

Létrehozva: 2019.01.13.

Forrás: Thinkstock

Sokáig csak re­méltük, hogy megjön a tél, de az elmúlt napokban valóban el­érte az országot. A havas, jégbordás, sokszor sajnos takarítatlan utak próbára teszik a vezetőket, amit mi sem bizonyít jobban, hogy egyre több balesetről kapunk hírt, és akkor még a koccanásokról, egymásba csúszásokról nem is beszéltünk.

Számtalanszor leírtuk, de ta­lán nem lehet elégszer ismételni, ilyen körülmények közt jobban oda kell figyelni, a napi rutin erejét veszti, nem túlzás, ha azt állítjuk, minden méterért meg kell dolgozni. Sajnos nem csak mi hibázhatunk, de a közlekedés többi résztvevője is, beleértve a gyalogosokat, akik ugyanazzal a bátorsággal lépnek le az autók elé, mint száraz körülmények között. Nem tudják felmérni, hogy a csúszós utakon a járművek mennyivel nehezebben állnak meg.

Ezért városban és országúton egyaránt a körülményeknek megfelelő tempóval kell közlekedni és megtartani az ennek megfelelő követési távolságot. A gyakorlati tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy még száraz burkolaton is sokan indokolatlanul lassan mennek, csak mert tél van. Ez azonban szintén balesetveszélyes, nem beszélve arról, hogy városi forgalomban felesleges dugók alakulnak ki miatta.

Az autósok számára nem csak a közlekedés, a járművezetés kihívás. A sózott utakról a latyak és a sós vízpermet felverődik az autókra, ami nem tesz igazán jót a fényezésnek, ezért alkalmanként érdemes ezt lemosatni, mielőtt kárt tesz benne. Egy gépi gyorsmosás igazán nem nagy költség, ráadásul a levegővel szárított autóra a víz sem fagy rá. Ha nem vállalja be a mosást, a fényszórók és a hátsó lámpák tisztaságára mindenképpen ügyeljen, de fontos a rendszámok tisztán tartása is.

A havazás után reggelente sajnos számtalan autót lehet látni úgy közlekedni az utakon, amelyekről a vezető nem takarította le a havat, előfordul olyan is, amelynek a szélvédőjén csak egy lyukat kapartak. Márpedig a nem megfelelően letakarított autó, főleg a szélvédő és az oldalüvegek esetében balesetveszélyes. A motorháztetőről és az autó tetejéről is el kell távolítani a havat, mert a menetszél felfújja, és meggátolhatja a kilátást, a tetőről hátrarepülő darabok pedig a mögöttünk haladónak okozhatnak kellemetlen pillanatokat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714956011
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192136_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714956011
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák