Magyar siker a kulináris világbajnokságon!

Magyar siker a kulináris világbajnokságon!

verseny
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 01. 19:30
Bors

Óriási sikert ért el a magyar szakács-cukrász válogatott a luxembourgi kulináris világbajnokságon. Bravúros szerepléssel a 10. helyet szerezte meg melegkonyhai programjával az induló 30 nemzet közül a Villeroy & Boch Culinary World Cupon Luxembourgban.

A versenyen a részvétel nem automatikus, csak azon nemzetek indulhatnak, akiket előzetesen kiválasztanak. Az eseményt minden negyedik éven rendezik meg, ezúttal a 13-at a sorban, melyen a Worldchefs, vagyis a gasztronómiai világszövetség védnököl.

Az első 12 helyen végzettek azonnali kvalifikációt nyertek a Worldhefs 2020-as szentpétervári Global Chefs Challenge világdöntőjébe is. Így először a verseny történelmében, a magyar versenyző automatikusan ott van a 20 fős elit végső döntőben.

A nemzeti válogatott mellett szintén hazánkat képviselte a Magyar Nemzeti Katonaszakács Válogatott is, akik a közétkeztetési kategóriában mutatták be 5 fogásos menüsorukat, a többiekhez hasonlóan az erre a célra felállított üvegfalú konyhában. Ők a 10. helyen végeztek az ebben a kategóriában részt vevő nemzetek közül.

A 2500 induló között pedig további magyarokkal is találkozhattak a kilátogatók, hiszen a regionális csapatok és az egyéni versenyzők között is csendültek fel magyar nevek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.