Nemes Jeles Napszálltája kapta a kritikusok díját Velencében

Nemes Jeles Napszálltája kapta a kritikusok díját Velencében

Nemes Jeles László
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 08. 13:52
Nemes Jeles László Napszállta című alkotásának ítélte a legjobb film díját a nemzetközi filmkritikusok szövetsége, a FIPRESCI zsűrije a Velencei filmfesztiválon.
MTI

A Magyar Nemzeti Filmalap pénteki közlése szerint a Napszállta a versenyprogram legjobb filmjét illető díjat nyerte el. A velencei filmfesztivál, melynek versenyprogramjában 24 év után először kapott meghívást magyar alkotás, szombat este zárul a díjátadóval. 

A nagy presztízsű szervezet hagyományaihoz híven a hivatalos díjátadó előestéjén díjazza a legjobbakat. A velencei FIPRESCI zsűri elnöke, Rita Di Santo (Morning Star, Tribune, Manifesto) filmkritikus, filmtörténész volt, a zsűri tagjai olasz, spanyol, német és szlovén kritikusok voltak. 

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László új filmjében nagyrészt azokkal az alkotókkal és szakemberekkel dolgozott, akikkel a Saul fiát is készítette. A Napszállta operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője - az azóta elhunyt - Melis László, sound designere Zányi Tamás, casting directora Zabezsinszkij Éva, díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője Szakács Györgyi. A rendező a forgatókönyvet együtt jegyzi Clara Royer-vel és Matthieu Taponier-vel, utóbbi egyben a film vágója is. 

A Napszállta főszereplői Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár). A csaknem száz fős szereplőgárda nemzetközi összetételű, a magyarok mellett román, lengyel és német színészek is játszanak a filmben. 

A Napszállta a Filmalap támogatásával a Laokoon Filmgroup gyártásában, a francia Playtime-mal koprodukcióban készült, Sipos Gábor és Rajna Gábor producerek vezetésével. 

A Filmalap közleménye szerint a Napszállta világpremierje kirobbanó siker volt a velencei filmfesztivál versenyprogramjában a hét elején. Az észak-amerikai premier szombaton lesz a torontói filmfesztiválon. 

A filmet már a világpremier előtt mintegy 70 ország filmforgalmazója vásárolta meg világszerte. Amerikában és Ausztráliában a Sony Pictures Classics forgalmazó fogja bemutatni.

A magyarországi közönség Nemes Jeles László filmjét először a 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láthatja szeptember 15-én, majd a Napszállta szeptember 27-től lesz látható országszerte a mozikban a Mozinet forgalmazásában.

Frissítés:

Az Oscar-díjas rendező a kritikusok díja átvétele után meghatódva mondott köszönetet – Nagy öröm ez a díj, hatalmas megtiszteltetés számunkra, és jelzi a stáb teljesítményét. Bár a verseny többi filmjét nem láttam, úgy hallottam, erős volt a mezőny – mondta Nemes Jeles pénteken az MTI-nek, majd kitért a közönség reakciójára is. – Úgy éreztem, hogy a nézők meglepődtek, nem szokványos élményben volt részük. Többen mondták körülöttem, hogy egyfajta rezgés volt a moziban. Talán ezt az váltotta ki, hogy a Napszállta olyan frekvenciákkal működik, amelyek nem hagyományos módon érintik meg a nézőket – tette hozzá a rendező. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.