Hétköznapi hősök: evezéssel gyűjtöttek a lebénult Nikinek

Hétköznapi hősök: evezéssel gyűjtöttek a lebénult Nikinek

mozgássérült
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 17. 05:20
Kraz Edina és Muszik Kinga a kihívás mellett azért vágott neki a Balatonnak egy-egy SUP-deszkával, hogy ráirányítsa a figyelmet a 24 éves Foki Nikire, a fiatal csornai lányra, aki 2016-os motorbalesete után nyaktól lefelé lebénult.
B. B. A.

Napi hat-nyolc órán át evezte körbe a Balatont Kinga és Edina május 25-től június 2-ig. A két fiatal lányt egy közös és nemes cél hajtotta: segíteni az utasként súlyos motorbalesetet szenvedett Foki Nikit. Mivel rengeteg segítségre van szüksége – a lelki mellett anyagira is –, az ő támogatására ajánlották fel a nem mindennapi kihívást. A lányok bár középiskolás koruk óta ismerik egymást, álmukban sem gondolták volna, hogy valaha ilyen extrém közös kalandba fognak. Nem tudták, hogyan reagál a másik a fáradtságra, ingerlékenységre, s sokszor volt olyan is, hogy órákon át csak a gondolataikba merülve eveztek, egy szót sem váltva egymással. Akkor sem adták fel, amikor a deszkáikat ide-oda dobáló viharos hullámok miatt Keszthely és Balatonmáriafürdő között a kísérőhajójukba kényszerültek.

A páros egyébként az úgynevezett SUP-pal tette meg a mint­egy 180 kilométert. Edina Portugáliában ismerkedett meg ezzel a sportággal, és az elsők között vannak, akik Magyarországon oktatják. A Vasárnapi Borsnak elmondták: nem volt kérdés, hogy amikor kiötlötték a tókerülést, azzal valamilyen jó ügyet akartak támogatni.

– Azt szerettük volna, ha a sportteljesítményünk egy nemes ügyre irányítja a figyelmet – mesélte Edina. – Niki élni akarása, ereje és kitartása példaértékű mindannyiunk számára.

– Ismerősöktől tudtuk, hogy Niki családjának nagy szüksége lenne támogatásra, hogy a rehabilitációját finanszírozni tudják – tette hozzá Kinga.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.