A liszten áll vagy bukik a meggyes piskóta

A liszten áll vagy bukik a meggyes piskóta

piac
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 23. 13:00
Olcsó, isteni, ráadásul öt perc alatt össze lehet dobni, és sokszor pont ennyi idő alatt el is fogy. A meggyszezon elmaradhatatlan kelléke a meggyes süti! De mi a titka?
Bors

Befőttel is ellenállhatatlan

A Street Kitchen magazin atyja, Fördős Zé a tojás és a cukor felverésével kezdi. Ezután hozzácsurgatja a kihűlt olvasztott vajat és habosra keveri. Majd jöhet a liszt, a tej és a sütőpor. 180 fokra melegíti elő a sütőt, amiben fél óra alatt aranybarnára sül a süti. – Nem csak friss meggyel működik. Ha van otthon fagyasztott, vagy meggybefőtt, akkor azonnal hozzá is láthat ehhez a tipikus vendégváró sütihez – magyarázta a gasztroblogger. 

Ne piszkálja!

Sok háziasszony szenved attól, hogy összeesik a piskótája. Magyar Diána cukrász szerint egy apró trükk segít ezen. –  Nem szabad nyitogatni a sütő ajtaját, és ne szurkáljuk. Ha kész, kivesszük a sütőből, majd hagyjuk, hogy a saját hőjével együtt hüljön ki – magyarázta az Európa Rendezvényiroda munkatársa, aki elárulta azt is, hogyan érjük el, hogy ne süllyedjen le a piskóta aljára a meggy. – Több megoldás is létezik, az én bevált módszerem a következő: a meggyet jól lecsöpögtetem és zsemlemorzsába forgatom. Így szórom a piskótamasszába nagyon óvatosan. És biztosan lesz a sütiben mindenhol meggy, nem csak az aljában.

Dömping van a piacon

A pándi meggy után a legtöbbet termesztett fajta az érdi. Nem véletlenül: húsuk kemény, ízük kellemesen édes-savas. Dr. Apáti Ferenc, a Fruitveb alelnöke a Borsnak elárulta, az idei szezon kedvez a vásárlóknak. – Nagyon olcsó idén a meggy. Az ára az időjárás és a külföldi vevők elmaradása miatt csökken. Rengeteg van – mondta el az alelnök. A terméktanács elárulta, e héten mennyiségi torlódások alakulhatnak ki a piacokon a főfajták együttérése miatt. A Farmit legfrissebb adatai szerint a vidéki nagybani piacokon a hazai meggy bruttó termelői ára 190-350 forint között mozog. A legkevesebbet Szegeden kell fizetni a gyümölcsért. 

Az őrlésen múlik

Pite vagy piskóta?

Fogós kérdés, sokan nem tudják mi a különbség. Pedig rém egyszerű: a piskóta az egy kevert omlós tészta, míg a pite egy linzer tészta, amit gyúrni kell.

Hogyan készíthet még könnyedebb piskótát? A kulcsszó: az extra finom süteményliszt! Domján Anna cukrász elárulta, ezzel a hozzávalóval sokat lehet csalni. – Sütemény sütésénél általában a sima finomliszthez nyúlunk. Hiba! Főzéshez sem mindegy, melyik krumplit használjuk. A sütésnél is ezek az apró különbségek számítanak. A kimondott süteményliszt azért jó, mert az átlagosnál finomabbra van őrölve. Az ezzel készült finomságok könnyebben „feljönnek”, levegősebbek és puhábbak. Gondoljunk csak bele: jobban keveredik a vajjal és a sütőporral pél­dául – magyarázta a titkot a szakács, aki elárulta, a meggyet lisztbe forgatja mielőtt a tésztába teszi, hogy ne süllyedjen a süti aljára. 

Háromféle lisztből készítem az alapját

Damniczki Balázs mestercukrász újított, megreformálta a klasszikus sütit. – A hagyományos meggyes süti liszttartalmát elosztottam háromfelé. Egyharmad rész zabliszt, egyharmad mandulaliszt és egy harmad sima liszt kerül bele. A süti szerkezetébe kell a liszt, mert különben szétesik. Sajnos ha csak zabliszt van benne, vagy egyéb más helyettesítő a sima liszt helyett, akkor már nem olyan az íze. A meggyet egy picit cukrozni kell. És fontos, hogy a tésztába ne margarint tegyünk, hanem vajat! – magyarázta a cukrász.

Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.